16.rész "Nem kell..."

*
-Biztos jó ötlet,hogy ilyen korán kiengedik?
-Igen,az orvos szerint semmi komoly baja nem származik belőle.Bár én is aggódom miatta.De lehet azért ilyen,mert még gyenge.
Csak bólintottam és lassítottam,hogy a fiú mellett tudjak menni.
-Minden oké?-kérdeztem tőle mosolyogva,bár legbelül aggódtam.De ez talán normális.
-Persze,mi bajom lenne?Nem kéne mindig aggódnod értem.
A hangja rideg volt és kissé talán elutasító.
-Tudom,de...megnyugtat,hogy vigyázhatok rád...és hogy bennem megbízol...
Nem mondott semmit,csak sóhajtott és megfogta a kezem.Valahová másfelé tekintgetett,gondolatai messze jártak,engem viszont csak az érdekelt,hogy velem van.
-Annie,ugye most itt maradsz estére?Megígérted!-"rontott" nekem Anthony.
-Persze,hogy itt maradok,már ha..nem zavarok.-lestem Amy-re,a fiúk anyukájára.
-Ne butáskodj!Te is szinte a családunk része vagy!
Nevetve megsimogattam Tony fejét,majd hozzáláttunk a vacsora elkészítéséhez.Fél óra múlva azonban felmentem Castiel szobájába,hogy megnézzem jól van-e.Túlságosan is csendben van.Az ágyán feküdt,a fal felé fordulva.Meg se hallotta,hogy bejöttem.
Leültem az ágy szélére és félresöpörtem a haját,hogy láthassam az arcát.Alszik.Halkan szuszogva alszik.Közel hajoltam hozzá és finoman puszit nyomtam az arcára.Megmozdult,de csak a hátára fordult,fejét ölembe hajtva.

Egy kicsit meglepett,nem tagadom el is pirultam.Remegő kezekkel simítottam végig a vörös hajkoronán és a sápadt arcon.Ezen a sápadt,szomorú arcon,ami oly' kedves számomra.Lelki nyomorék?Meglehet...de nem tudom magára hagyni.Nem azért,mert sajnálom.Sokkal több köt hozzá.
-Annie?-suttogta halkan-Te vagy itt?-nyitotta ki szürke szemét.
-Igen.Csak néztem megnézni jól vagy-e?Olyan sápadt vagy...teljesen más vagy,mint régen...de gondolom,ez a kórházban töltött idők miatt van.
-Hogy érted,hogy teljesen más vagyok?
-Nem is tudom...sápadt vagy és csont sovány...az arcod olyan beesett,a szemedből is eltűnt a csillogás.De ezek csak külsőségek.Ma is,olyan hidegen viselkedtél velem.Nem szeretem ha ilyen vagy.Ugye minden rendben van?
-Persze,hogy minden rendben van.-simogatta meg az arcom-Ezek csak mellékhatások.Tudod,a gyógyszerek nem működnek úgy,ahogy kéne.Ennyi az egész.
-Biztos?
-Biztos.Nem kell aggódnod.Amúgy meg,mióta fekszek így?
-Úgy 10-15 perce biztos.De szerintem már rég kész a vacsora,gyere,menjünk!
-Nem akarok!Én így szeretnék maradni!
-H-Hogy érted,hogy így?
-Így.Az öledben feküdve.Így olyan nyugodtan érzem magam...nem akarom magam bántani..és..biztonságban érzem magam.
-Figyelj!Felhozom a vacsorád,átöltözök,aztán felőlem egész este aludhatsz így,jó?
Bólintott és felemelkedett.Kócos vörös haja egészen jól állt neki.
-Annie?Kérdezhetek valamit?
-Hm?
-Te megpusziltál?
-I-Igen.Miért,baj?
-Nem.-mosolygott és kezét arcára emelte-Kedvellek.

Pironkodva hagytam el a szobáját.Fél  óra múlva,amikor visszaértem,még mindig ugyanúgy ült ott.Evett egy pá falatot,de nem szólt semmit.Visszafeküdt,fejét ölembe hajtva és megfogta a kezem.A keze jéghideg volt.Betakartam és megszorítottam a kezét.Hálás tekintettel nézett rám.
-Annie,te nem fázol?
-Nem,miért?Felkapcsoljam a fűtést?
-Nem kell.Csak nem akarom,hogy megfázz.
-Viszont a te kezed jéghideg.Tudom,hogy nem szereted,de aggódok miattad.
Kezemet közel emelte a szájához és finoman megpuszilta.
-Nem kell...Így is van elég bajod.-mosolygott.
Nem tudtam és nem is akartam vele vitába szállni.Mosolyogva elszundított és fel se kelt reggelig.Én viszont alig aludtam.Az ülőhelyzettel még nem volt bajom,hisz' csak falnak döntöttem a hátam és nyugodtan tudtam aludni.Valami nyugtalanság volt bennem.Valahogy akkor is féltem,ha nincs okom rá,még ha ott is vagyok mellette.
Haját simogattam és bámultam ki az ablakon.Kint bogarak,tücskök ciripeltek,bent csak Castiel szuszogása hallatszott.Hogy lehetek nyugtalan egy ilyen nyugodt környezetben?