Már elzsibbadt a lábam,a hátam is fájt,de meg se mozdultam.Nem akartam felkelteni.Lassan kisimítottam egy-két kósza tincset az arcából.Szempillája megrebbent,de nem kelt föl,csak az oldalára fordult.Nyögve-nyelve próbált felébredni.Kinyitotta köd szürke szemét és csak meredten nézett,majd arcomra fordította tekintetét.Csak nézett,de nem engem,hanem inkább mögém figyelt.Látszott,hogy a gondolatai messze járnak.Még korán volt,az ablakon beszűrődött a felkelő nap fénye.
Egy kis idő után felült,beletúrt amúgy is kócos hajába és meredten nézett maga elé.
-Nem fáj a lábad?
-Tessék?
-Nem fáj a lábad?Biztos elzsibbadt.
-Csak egy kicsit.Hamar el fog múlni.Cast.
-Hm?-fordult felém.
-Minden oké?Nem vagy túl jó színben.
-Csak még nem vettem be a gyógyszarokat.
-Gyógyszereket?
-Úgy is mondhatjuk.-sóhajtott és elindult le a konyhába.Vele mentem.
Elővett az egyik szekrényből 4-5 doboz gyógyszert és mindből kivett egyet-egyet.Kicsit csodálkoztam,hogy mennyit kell szednie,mert este is körülbelül ugyanennyit vett be.
-Van valami baj?
-Nem,csak kicsit elcsodálkoztam,hogy mennyi gyógyszert kell bevenned.
-Ezek azért vannak,hogy jobban érezzem magam,de gyakran van,hogy csak még szarabbul érzem magam tőle.Ilyenkor az állapotom is romlik,így azt mondják vegyek be többet.Ez egy ördögi kör,amiből sosem szabadulhatok.-mondta és bevette a maréknyi gyógyszert-De ne félj,egyszer majd csak abbamard ez az egész.
-Mikor?
-Amikor az EKG-m csak sípol és egyenes vonalat mutat.
-Hülye!Ilyet ne mondj!-fúrtam az arcom a mellkasába-Te is tudod,hogy utálom ha ilyeneket mondasz!
-El ne kezdj sírni!-puszilta meg a fejem.
-De ha egyszer ilyeneket mondasz!-szorítottam magamhoz-Mindig megijesztesz és eszembe juttatod,hogy te nem akarsz élni!Ilyenkor úgy megijedek...mert..mert én melletted akarok maradni..és segíteni akarok neked!-szipogtam.
Mosolygott és a hajamat simogatva próbált nyugtatni.Belemarkoltam a pólójába,úgy,hogy szinte elfehéredtek az ujjaim.
-Most már fejezd be,jó?Utálom ha sírsz.
-Sajnálom.
-Olyan kis hülye tudsz lenni!-nevetett és puszit nyomott a homlokomra.
Leültünk a kanapéra és úgy reggeliztünk.Nem akartam elmozdulni mellőle.Kedvesen ölelt,szorongatott.
-Felkelted Tonyt?
-Miért?Még korán van.
-Karatéra megy.Felkelted vagy menjek én?
-Megyek,de te mosogatsz!
Megvonta a vállát én pedig elindultam a fiú szobájába.Nyakig betakarva szuszogott békésen,kis feje épphogy csak kilátszódott a paplan alól.Leültem mellé,megsimogattam az arcát és próbáltam keltegetni.
-Hé,hétalvó!Ébresztő!Mindjárt menned kell!
-Csak még 5 percet!-fordult a másik oldalára.
-Lehúzom rólad a takarót!
-Nem fogod.Te nem vagy ilyen kegyetlen,Annie.
Na akkor már csak azért is!Magzatpózba kuporodott és próbálta visszaszerezni a takarót.Egy darabig huzigáltuk,aztán elengedte,mire hátraestem.Nevetve mellém feküdt a földre.Egy darabig néztük egymást,aztán összekócoltam amúgy is szanaszét álló haját és fölhúztam a földről.
-Sírtál Annie?-kérdezte mielőtt kiléptem a szobából.
-Egy kicsit-mosolyogtam-de már minden rendben.
Cast anyja elvitte Anthonyt,majd elment dolgozni.Ültünk a kanapén egymásnak dőlve és valami gagyi filmet néztünk.Semmihez se volt kedvünk,meg ötletünk sem volt.Kint esett az eső,villámlott,dörgött.Végigfeküdtem az ülő alkalmatasságon,lábamat a karfáról lelógatva.10-re kell mennünk Castiel öccséért és még csak fél 9 van.Lábamat fel le mozgatva néztem a barátom ahogy a karfán könyökölve mindjárt elalszik.Hasra fordultam,kezemet az állam alá tettem és úgy figyeltem.Már szinte alig nyitotta föl a szemét pislogáskor.Mikor már hosszabb ideje lehunyva tartotta a szemét fölkeltem és finoman végigfektettem a kanapén.Leültem a garnitúra mellé és tovább néztem az épp aktuális sorozatrészt.Egy büdös kukkot sem értettem belőle.Persze,ez nem meglepő,hisz' az elejétől kellene nézni hogy egyáltalán tudjam ki-kicsoda.Mögöttem a fiú lassan megmozdult és arcát a nyakamba fúrta.
-Jó illatú a hajad.-suttogta.
Megfordultam.Arcunk közel volt egymáshoz,de ez már nem zavart minket.Megszoktuk.Egy dolgot nem szoktam még meg: az őszinte mosolyát.Olyan furcsa.A műmosolyt ismerem,azzal már nem tud átverni hogy "Semmi baj" meg "Minden oké" és társai.Az őszinte,aranyos mosolya még számomra furcsa,de aranyos.Mintha még mindig kisfiú lenne.Erre a gondolatra kicsit elmosolyodtam.
-Min gondolkodsz?-kérdezte miközben fejét kinyújtott karjára fektette,ami lelógott mellém.Én ilyenkor már rég leesnék.
-Olyan vagy mint egy kisfiú.
-Egy kisfiú nem vagdossa magát pengével.
-Nem úgy.Amikor mosolyogsz,de úgy őszintén.
Csak hümmögött valamit.
-Valami rosszat mondtam?Már egy ideje csendben vagy.
-Ja,nem.Csak elgondolkodtam.Nem szoktak ilyenek mondani rólam az emberek.
-Mert csak a hegeket és a feketeséget látják.Meg sosem mosolyogsz az emberek között.Persze megértem.
-Talán igazad van.Te vagy az első aki nem családtag és őszintén tudtam mosolyogni.1 évvel ezelőtt Lysre is úgy tudtam mosolyogni,mint rád.Azóta eltávolodtunk.Őt inkább a zene és a karrier érdekelte én meg nem akartam az útjába állni.
-És hagytad hogy itt hagyjon a szarban?
-Nem.Szoktunk beszélgetni.Még mindig a haverom.Csak ár kicsit távolabb áll tőlem.Ennyi az egész.-vonta meg a vállát.Annie?
-Hm?
-Ugye te nem hagysz itt a szarban?
-Nem.
-Ígéred?
-Ígérem.
Elmosolyodott é pedig puszit nyomtam az arcára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése