12. Valaki...

Gyakran látogattam a fiút a kórházban.Azt mondta a hétvégén talán már hazaengedik,hisz semmilyen komolyabb sérülése nincs.Egyik nap,amikor kint esett az eső pont mellette ültem az ágyon,amikor bejött Anthony.

-Hát te?-kérdeztem-Anya hozott el?
-Nem,a suliból jöttem.-tette le a táskáját az ágy mellé.Leszálltam,hogy odaülhessen.
-De azért szóltál neki,ugye?
-Igen,persze.Nem akarom,hogy aggódjon miattam.Elég neki,hogy Castielért aggódik.
Tony hamar hazament,mert edzése volt.Beszélgettünk,majd valaki bejött.Én észre sem vettem,csak akkor néztem a hátam mögé,amikor a fiú már nagyon nézte az ajtót.Egyből felugrottam a székből.A vörös barátom úgy tett,mintha aludna.
-Ó,Annie,hát emlékszel rám?-kérdezte hideg kék szemeivel.
-Menj el innen!-szóltam ingerülten.
-Ugyan miért?Csak gondoltam beköszönök neked!-szólt mosolyogva.
-Jó,beköszöntél,most menj!
-Jaj,ugyan!A barátod úgy is alszik!-fogta meg a csuklóm-Gyere,menjünk valahova,úgy is rég találkoztunk!
-Bruce,engedj el!Tudod,hogy utállak!-éreztem,ahogy a hangom megremeg.
Elkezdett az ajtó felé ráncigálni,amikor valaki megfogta a vállamat.Szorosan fogott és megrántott.Ugyan,ettől Bruce nem engedett el,de észrevette,hogy a barátom visszatart.Elengedett,majd elköszönt és kisurrant.Cast lassan visszament az ágyra és leült.
-Ki volt ez?-kérdezte enyhén ingerült állapotban.
-S-Senki...-feleltem halkan.
-Nem úgy néz ki.Tudod,hogy nekem elmondhatod!-ültetett le maga mellé.

*
Remegett.Rám nézett nagy,kerek szemekkel,majd egy könnycsepp gördült végig az arcán.Belenéztem a zöld szemeivel és letöröltem a következő cseppet.
-Na,mesélj szépen!-suttogtam,amikor a vállamra hajtotta a fejét.Közben az arcát simogattam.
-Régen..még nagyon kicsi voltam...vagy is nem nagyon kicsi,csak kiskamasz...szerettem.De ő nem.Egyszer meg is ütött.Utána többször.Azután elköltöztünk.Ott az iskolával volt baj.Aztán idejöttem.
Bólintottam.És ezek után még pozitívan nézi a dolgokat,reménykedik,álmodozik.Sóhajtott és belém karolt.Kicsit még szipogott,majd felállt.

-Én megyek.Későre jár...
-Vigyázz magadra!-szóltam és megszorítottam a kezét.Mosolygott.
Visszafeküdtem.Végig Anniere gondoltam.Elképzeltem kislányként,sebekkel az arcocskáján és sír.Hirtelen az én fájdalmam eltörpült az övé mellett.Bántalmazottnak lenni és mosolyogni.Sajnáltam,pedig ezt ő nem akarta.Engem is sajnáltak,pedig én sem akartam.Csak feküdtem és a fehér plafont bámultam.Hiányzott.Szerettem volna magam mellett tudni.Ő volt az egyetlen,a családomon kívül,aki megért engem.Szerettem volna magam mellett tudni,főleg,hogy most ez a srác is itt van és a jelek szerint egy darabig ott fog legyeskedni körülötte.Az oldalamra fordultam,ami bár kissé fájt,de észre sem vettem.Megszoktam a fájdalmat.Akár merre fordultam,nem tudtam aludni,altatót meg nem akartam.Jó lett volna érezni,hogy mellettem van,hogy számíthatok rá.Odabújni hozzá,megfogni a kezét.Összefonni az ujjaimat az övével és érezni,ahogy puszit nyom a fejemre,így próbál nyugtatni.Csak érezni akartam...egy kis...szeretet...

*
A hazafele utam idegesen,de biztonságban telt.Otthon sietve csuktam be az ajtót.
-Mi lelt?Mi ez a sietség?-kérdezte anya köszönés helyett.Apa szokásához híven nem volt otthon.
-Találkoztam..Bruce-szal!
Anya megfogta a kezem és elmeséltetett velem mindent.
-Szerencse,hogy Castiel ott volt.Rendes fiú.Biztos kedvel téged!-mosolygott sejtelmesen.
Kicsit elpirultam erre a gondolatra,de aztán megráztam a fejem és lefeküdtem aludni.Kicsit zavart.Hogy mi?Minden.Bruce.Castiel távolsága,a barátaim eltávolodása.Kirázott a hideg.Nyakig betakaróztam.Talán mégsem volt jó ötlet esőben hazasietni.
Másnap persze meg is fáztam,otthon kellett maradnom.Pechemre,szombaton.Csöndben nyakig betakarózva szundikáltam otthon,majd meghallottam a telefonomat lentről,a konyhából.Elég hangosra vettem,nem értem miért.Anya fel is vette és valamit helyeselt,de ezt nem értettem,mert lent volt,a földszinten és azért sem,mert visszaaludtam.
Délután arra keltem,hogy hideg kezek simogatnak,majd újra betakarnak.Nagy nehezen,pislogások közepette nyitottam ki a szemem.Csak vörös hajkoronát láttam,majd hamarosan két szürke szempár is rám szegeződött.Kicsit közelebb kúsztam hozzá és mellkasára fektettem a fejem.A láztól lüktetett a koponyám,de most ez sem érdekelt.Csak a kötés,ami véres volt.Sóhajtottam és megfogtam a kezét.Összefontam az ujjainkat és megpusziltam az arcát.Szíve hevesen dobogott.Arcát a hajamba temette és a fülembe suttogott.
-Itt maradok veled,jó?
Bólintottam és ismét lehunytam a szemem.