13. Gyötrő láz

Éjfél körül elkezdtem forgolódni.A magas láz nem hagyott nyugton.A szám és a torkom kiszáradt,arcom piros volt,egész testem izzadt és forró volt.A takarót folyamatosan levetettem magamról,Castiel pedig mindig gondosan betakart.
-Még jobban fogsz fázni!-suttogta halkan.
-Tudom,de már nem bírom!Annyira elegem van!
Felkapcsolta a kis villanyt és kiment.Nemsokára egy 2 literes vizesüveggel és egy vizes rongydarabbal tért vissza.Felültetett,lecsavarta a kupakot és a kezembe adta.Fél perc alatt kiittam a felét,ő pedig addig a borogatást a homlokomra tette.Lassan visszafeküdtem,fejemen a ronggyal.Még így is szédültem,fejem hasogatott.Felnéztem az ágyam szélén ülő fiúra.Aggódó tekintettel simogatta meg az arcom.
-Jobb?
-Egy kicsit.
Homlokát az enyémhez nyomta,majd betakart,de úgy,hogy szinte mozdulni sem bírtam.

Nagy nehezen kiszabadítottam a kezem és megsimogattam az arcát.Puszit nyomott az arcomra,leoltotta a lámpát,de nem feküdt le,ott ült mellettem,amíg oldalra nem fordultam és el nem aludtam.Akkor ledőlt mellém és hátulról átölelt.
-Nem fázol?-keltem fel a mocorgására.
-Nem,de most próbálj meg aludni.
Csöndben pihengettem,de az alvás az nem ment.Izzadtam,melegem volt,rémálmok gyötörtek percről-percre.Feküdtem nyitott szemmel,miközben hallgattam a mellettem szuszogó barátomat.Felé fordultam,mire felnyitotta két szürke szemét.Nem szólt semmit,csak elkezdte a karomat simogatni.Mellkasába fúrtam az arcom és odabújtam hozzá.Mélyet sóhajtott és elmosolyodott.
Megnyugtatott,hogy újabban sokat mosolyog,nevet és hogy az orvosa szerint is javul az állapota.A suliban ugyan nem volt túl boldog,inkább visszahúzódó áldozat volt,de már jó úton haladunk.Megfogtam a vállát és igyekeztem még közelebb bújni hozzá.Biztonságban éreztem magam,ha ő ott van mellettem.
-Castiel..ne viselkedj így!
-Hogy?
-Mintha soha nem fájna semmi.Ne viselkedj így,jó?Olyankor bántod magad..és..ez olyan rossz...-motyogtam a véres kötést simogatva.
Csak nézett rám.Elvette a kezét és elfordult a másik irányba.
-Most..most inkább aludj..vagy csak legalább próbálj meg,jó?
Kinyújtottam a kezem,hogy megfogjam az övét.Kicsit szipogtam,mert a megfázásnak elengedhetetlen velejárója az orrdugulás.
-Ugye nem sírsz?-kérdezte a kezemet szorítva.
-Ha,sírok zavarna?
-Egy kicsit...

-Ne aggódj,nem sírok.
-Biztos?-fordult felém,majd az arcomra tette a kezét.
Keze kellemesen hűvös volt,nyugtatta égő bőröm.Hüvelykujjával kitörölt egy könnycseppet a szememből.
-Igazán nem sírsz?-mosolygott.
Az arcomhoz nyúltam.Valóban.Patakokban folytak a szememből a sós,forró cseppek.Lehajtottam a fejem és láztól vörös arcomat a párnába rejtettem.Cast halkan felnevetett.
-Mit nevetsz?-motyogtam mérgesen.
-Vicces vagy,amikor zavarban vagy..és aranyos.
Felemeltem a fejem,de a párnát úgy tartottam,hogy csak a szemem látszódjon ki.
-Ezt..még senki sem mondta nekem...
-Mert nem vesznek észre.Mármint,akkor nem,amikor zavarban vagy.
Magamban mosolyogtam és az ásványvizes üvegért nyúltam.Kiittam a másik felét is.
Castiel megsimogatta a hátam és egészen addig simogatott,amíg sikeresen el nem aludtam.

Másnap este még mindig szörnyen voltam.Fejemet a konyha asztalra tettem.Úgy éreztem,hogy az agyam szét robbantja a koponyám.Ha az nem is,a fájdalom mindenképp.A holdfény besütött az ablakon.Széthasadó agyammal és fáradt tekintettemmel elemezgettem a fa asztal erezetét,amikor Castiel bejött.Csak hazament egy kicsit,hogy néhány cuccát áthozza,amíg anyáék a nagyinál vannak.Az ajtóban letette a táskát és odajött.Leült velem szembe és ő is az asztalra tette a fejét.A szemembe nézve mosolygott.
-Elmélkedsz?
-Nem.Csak fáj a fejem.
-Még mindig lázas vagy.-állapította meg,miután hideg tenyerét a homlokomra tette.

Kinéztem az ablakon,ő pedig az ajtó felé fordult.Visszafordultam.Kicsit közelebb mentem és belepusziltam a hajába.Jó,hogy ő itt van nekem.Halkan felkuncogott,felállt,majd engem is felsegítve a szobámba kísért.Mint egy fadarab,úgy dőltem be az ágyra,de a takarót le is löktem azonnali hatállyal.A fiú lefeküdt mellém és odabújt hozzám.Szomorúnak tűnt.Még jobban,mint máskor.
-Valami baj van?
Bólintott.

-Mi?
Felhúzta a pulóvere ujját.Friss vágásnyomok.
Megsimogattam a fejét és belepusziltam a hajába.
-Jaaj,Castiel!-sóhajtottam.

-De most elég sokáig nem vágtam magam.Ez haladás,nemde?

-Végül is igen...de tudod,hogy nem szeretem,ha így mutatod meg,ha fáj valami.Inkább beszéld meg velem,az sokkal többet segít,hidd el!
Némán bólintott.

Szorosan ölelte a derekam,mellkasomba fúrta az arcát.Hallottam,hogy szipog.
-Megfáztál?-kérdeztem félve.Remélem tényleg csak megfázott.

Megrázta a fejét.

Ekkor már éreztem is a könnycseppeket a bőrömön.Hagytam,had zokogjon.20 perc után felemelte bús kobakját.Piros szemei még akkor is elárulta volna,ha azt mondja csak megfázott.Mosolyogtam,hogy kicsit megnyugtassam.Aranyos volt,ahogy kisírt szemekkel próbált mosolyogni.Szerettem a mosolyát.Finom puszit nyomtam a szájára és megölelgettem.Lassan,csöndben elaludt mellettem.