8. Ki és miért?

*
Hideg volt,már leesett az első hó.Fagyoskodva toporogtam a buszmegállóban.Nem mintha a buszon melegebb lenne,de az iskolában igen.Még sosem vágytam ennyire be az intézménybe.
A barátaim már örömmel vártak az aulában.Mindenkin vastagpulcsi,csizma,hótaposó meg ilyenek voltak.Az osztályban békés,beszélgetős hangulat uralkodott.Ritka alkalmak egyike.Kint a hó nagy pelyhekben hullott.Castiel csak nézett ki az ablakon.Leültem mellé,de fel sem figyelt.Jobb karjához nyúltam és megigazítottam a csuklóvédőjét,ami alól kilátszott a kötés.
-Kösz...-mondta halkan,de rám sem nézett.
-Miért érzem úgy,hogy a szokásosnál is rosszabbul érzed magad?
-Mert így van.Rossz előérzetem van és emiatt nyugtalan vagyok.Délután átjössz?Vigyáznom kéne Tonyra,de nincs gyakorlatom a bébicsőszködésben.-fordult felém.
-Persze,szívesen!
Az órák csendesen,békésen teltek.Talán mert Nathaniel ma nem volt suliban.Hazafele kész hóvihar volt,a közlekedés is leállt.Én a fiú mögött mentem,így valamivel könnyebben tudtam lépdelni a térdig érő hóban.Csontig átfagytam,amikor megálltunk pihenni egy kapualjban.Itt megírtam anyának,hogy egy barátomnál leszek.
-Gondolom nagyon átfagytál.-szólt halkan Castiel.
-Egy kicsit.-mondtam,de fogaim összekocogtak közben.Levette a sálat a nyakából és a nyakam köré tekerte.
-Legalább az arcodat védi egy kicsit.-igazgatta rajtam a fekete-piros kockás sálat-Annyi eszed lehetett volna,hogy veszel fel egy sálat!
-Igazad van.Kösz!-mosolyogtam rá,majd ismét útnak indultunk.Tony otthon volt,mert nem érezte jól magát,Castiel anyja pedig a mostohaapjával együtt a munkahelyén ragadt.
Végre beléptünk a bejárati ajtó ajtaján.A kisfiú a kanapén feküdt takaróba burkolózva.Ahogy meglátta vörös bátyját,egyből rohant hozzá.
-Végre hazaértél!-ölelte meg,mire a ő megsimogatta kis fejét.Amikor felemelte tekintetét megpillantott engem,majd odaszaladt hozzám is.Mosolyogva öleltem meg.
Nagyon rendes kisgyerek,kötődik azokhoz,akiket megszeretett.Megvacsoráztunk,amikor kaptam egy SMS-t,hogy hószünet van és a TV-ben is bemondták,hogy senki sehova ne menjen.
-De jóó!Annie itt marad!-örvendett a kisgyerek.
Szerettem őt,mindig is ilyen kis öcsiről álmodtam.A tesicuccomban szerencsére mindig akadt tartalék ruha,így a pizsimmel nem volt gond.Éjfél körül arra ébredtünk,hogy Anthony átjött,mert hallott valami zajt lent,amitől megijedt.Mi is hallottuk és mi is megijedtünk.Castiel a folyosó végére terelt minket,egy raktárszobába,ott pedig elrejtőztünk egy szekrénybe.Betörők voltak,akik egyszer belelőttek valamelyik ajtóba.Nem szállhatunk szembe velük.Belülről bezártuk a szekrény ajtaját,majd csöndben meghúztuk magunkat.A kisfiú odaült mostohatestvére ölébe és engem is odahúzott.Némán ültünk.Remegtem a félelemtől.Az én ölemben Tony ült,én pedig Cast ölében,aki ölelt minket.Féltünk,a gyermek az ölemben pedig egészen elsápadt.Félve szorította a derekam.Megsimogattam a haját.
-Semmi gond!Nem lesz semmi baj!-suttogtam,de bátyja egyből lepisszegett.
-Még valaki meg hall minket!-suttogta parancsolóan,majd befogta a számat.Nem ellenkeztem.
Csöndben hallgattuk,ahogy feldúlják a lakást.Hamarosan a raktárszobát is megtalálták.
-Szerinted itt vannak?
-Máshol nincsenek,a padláson meg nem sokáig maradhatnak!Biztos itt lesznek!-hallottuk két férfi hangját kintről.
-Képzeld csak el,milyen jó kis váltságdíjat kérhetünk értük!
Elképedtem és mind megijedtünk.Még az eddiginél is jobban.
-És ha nem fizetnek?
-Megöljük őket.Van más ötleted?
-Nincs.Végül is igazad van!
Tony félős tekintettel nézett ránk.Castiel már elvette a kezét a számról.Kérdően néztem rá,de ő csak megvonta a vállát.Ekkor mellettünk csapódott be egy golyó.A fiú szorosabban bújt hozzám én pedig a bátyja felé fordultam,háttal a szekrényajtónak.Ő még szorosabban ölelt minket.Amikor kimentek az ajtón lassan a fülébe suttogtam.
-Most mi lesz?
-Csönd!Majd kitalálok valamit!-szólt halkan és parancsolóan.Nem szeretem,ha parancsolnak nekem,de benne bíztam,így lenyeltem a büszkeségem és csendben maradtam.
Némán bújtam hozzá és vártam,hogy kitaláljon valamit.Hajnal 4 lehetett,amikor megszólaltam.
-Nos?Kitaláltál már valamit?
-Itt maradunk,amíg el nem mennek,vagy amíg segítségég nem jön.
Bólintottam,majd a kis gyerek keze megszorította az enyémet.Finoman megpusziltam a fejét.
-Félek...-suttogta.
-Én is,de nem lesz baj!Ne félj!-nyugtattam mosollyal,de egy kicsit kételkedtem benne.-Fázol?
-Egy kicsit.
-Levették a fűtést!-szólt mérgesen a vörös fiú-Azt hiszik ezzel előcsalogatnak minket!
-Ne aggódj!Biztos kibírjuk itt egy darabig!-nyugtattam,majd kezét ismét a számra tette.
Végig futott a hátamon a hideg.Némán vártam mi történik.A nagy csöndben csak Castiel szívdobogását hallottam.Megnyugtató volt.
-Még mindig nincsenek meg!Szerintem húzzunk a vérbe,mielőtt valaki hívja a zsarukat!
-A hó miatt úgy sem tudnának idejönni,ne aggódj már!Úgy is előjönnek,nem bujkálhatnak örökké!
Amikor kimentek,ismét a fiú felé fordítottam a tekintetem.Tony már aludt.
-Most mi lesz?Nem bírjuk itt sokáig és ha kimegyünk......Mi lesz Cast?Mondd már meg!Nem rejtőzködhetünk örökké!
És még folytattam volna,amikor.....

7. Ki az a kisember?

Reggel anya mondta,hogy vigyem el Tonyt a suliba.Félénken megfogta a kezem és buszra szálltunk.Érdeklődve nézett körbe.
-Mi az?Nem utaztál még buszon?
-Nem.Mindig kocsival mentünk mindenhova.Kicsit furcsa a busz.
-Majd megszokod.-mondtam és csak néztem ki az ablakon.
Sütött a nap,a levelek a gyenge széltől is lehullottak.Sárgás-barnás-vöröses szőnyeg borította az utcákat,kisgyerekek rugdalták az avart.Nevettek.Ők még tudtak nevetni.Tony iskolája előtt leszálltunk,nem volt messze az enyémtől.Bement a kapun,de én egészen addig néztem utána,amíg be nem ment az ajtón.Végül hangos sóhajjal egybekötve elindultam.
-Szia Cast!Hát te?-hallottam Lysander hangját.

-A mostohatesómat hoztam el.Anniet nem láttad?Nem volt fönt a buszon.
-Nem,nem találkoztam vele.Lehet előbb érkezett be a suliba.
-Kár.Szívesen bemutattam volna Tonynak.Rendes gyerek,biztos kedvelték volna egymást.
-Hány éves?
-5.Régen Annie is vigyázott ilyen korú gyerekekre.Mesélte nekem,hogy mennyit bébiszitterkedett.
-Ann rendes lány.Kedvel téged.Bár mondjuk kit nem kedvel?Mindig azon van,hogy az emberek boldogok legyenek.Szerintem ez aranyos.
-Igen,tényleg az.De túl naiv.Mindig hisz mindenben és nem adja fel.Ebből még baja lehet.
-Szerintem meg te vagy túl negatív.
-Tudom.De akkor is.Nem akarom,hogy baja essen.
-Érdekes.Te meg akarsz halni,de őrzöd-véded őt.
-Kedvelem.Helyes lány.Nem akarom,hogy bármi fájdalmat érezzen.Félek attól,hogy olyan lesz,mint én.
Lys csak hallgatott.Zavart ez a csönd.Szerencsére már az iskola folyosóján voltunk.Ő a büfébe ment én az osztályba.Annie már ott csevegett pár lánnyal.Nem zavartam őket,csak leültem a helyemre és néztem magam elé.Amikor meglátta,hogy bejöttem egy kedves mosollyal köszönt.Úgy tűnik ma jó napja van.Persze,neki mikor nincs?A becsöngővel együtt bejött a tanár és előtte ment a fél osztály.Első órában,osztályfőnökin abszolúte nem történt semmi.Kémián 3-as párokban dolgoztunk.Alexy-Kentin-Carla,Amber-Charlotte-Lisa,Nathaniel-Armin-Rosalia,Lysander-Annie és én.Nathaniel és Armin valamin nagyon összeveszhettek,mert lökték-rúgták egymást jobbra-balra addig,amíg meg nem lökték Anniet és összefolyt valamilyen két anyag.A kémcső,amibe csak pár csepp ment bele a lánykezében lévőből egyszerűen szétrobbant és hatalmas ködöt vont környezete köré.Mindenki orrát és száját takarva sietett ki a teremből,volt aki rálépett a földön aléltan elterült lányra.A füstöt túl nagy mértékben lélegezte be,ezért ájult el.Amikor úgy-ahogy kinyitott zöld szemeit,Lys felé nyújtotta a kezét.

A lány párás tekintettel nézett rá.Gyorsan felsegítettük és a vállát átkarolva segítettük ki az udvarra.Azt mondta szédül,rosszul van.Leültünk egy lócára és vártu,hogy jobban legyen.Közben a többiek is fellélegeztek.A tanárnő mindkét bajt okozó fiút alaposan leszidta és osztályfőnökiben részesítette.Végül Ann jobban lett és a terem is kiszellőzött.Vége lett az óráknak.
Órák után épp Tonyért mentem volna,amikor megláttam Violát a kertészklubban szomorúan ücsörögni.Odamentem és letérdeltem hozzá.
-Minden oké Viola?
-Fogjuk rá...
-Miért?Mi van veled?Nem szoktál ilyen lenni!
-Tényleg semmi különös.Csak olyan egyedül érzem magam néha.Engem mindenki levegőnek néz.Nem úgy mint Anniet.Ő mindig vidám,népszerű.Szeretnék olyan lenni,mint ő!-nézett rám szürke szemeivel.
-Próbálj meg nem elveszni a tömegben.Beszélgess,nevess,legyél boldog.Akkor mindenki észre vesz!
-Talán igazad lehet.Kösz Castiel!-mosolygott.

Ezek után otthagytam és elindultam az öcsémért.Hazafele gyalogoltunk,ő pedig nevetve rugdosta az avart.A száraz falevelek illata messze szállt a hűvös szélben.Mikor hazaértünk Maffia ott ült Ann ölében,aki a kanapén beszélgetett anyával.Kicsit csodálkoztam is,hogy a macska nem az ajtóban várt.Anthony félve bújt a hátam mögé.
-Sziasztok!Már azt hittem sosem értek haza!
-Sziasztok!Ki az a kisember mögötted Castiel?-mosolygott Ann,amikor meglátta a kisfiút mögöttem.-Ne félj,nem eszlek meg!-nevetett,mire előretoltam a fiút.Anya bemutatta neki a szótlan gyereket,majd elment bevásárolni.Leültem én is a kanapéra,majd a tétován álló kisfiú is leült közénk.A lány kérdéseire csak 1-1 szóval vagy egy rövidebb mondattal válaszolt.Mintha félt volna tőle.Végül inkább én kezdtem el beszélgetni vele,úgy,hogy Tony is jobban meg tudja ismerni őt.Akkor talán kicsit nyíltabb lesz felé.Egyszer csak megszólalt.
-Te tényleg rendes lány vagy Annie.Kedvellek.
-Köszönöm.De miért mondtad,hogy "tényleg"?
-Mert Castiel azt mondta rendes vagy.Most rájöttem,hogy tényleg rendes vagy.Castielnek igaza van.-nézett rám.
A lány elmosolyodott és rám nézett.Szelíd mosolya megmutatta,hogy mennyire kedves is valójában.
Estefelé,amikor már sötét volt hazakísértem.Csak pár háznyira laktunk egymástól,de nem mertem elengedni őt egyedül a sötétben.Nem akartam,hogy baja essen.Mielőtt elbúcsúztunk,így szólt hozzá,:
-Ígérd meg,hogy vigyázol magadra és nem csinálsz semmi hülyeséget!Túl sok embernek okoznál ezzel fájdalmat.Most még többnek,mint eddig...
-Megígérem...De te is vigyázz magadra!-szóltam utána,amikor már a nyitott ajtóban állt.
-Úgy lesz!-mosolygott,majd kacsintott egyet.-Szia!
-Szia!-mondtam és elmosolyodtam.Nem műmosoly volt.Igazi.Régen nem mosolyogtam már.Legalább is őszintén már régen.

6.Most miért?

Reggel végre elértem a buszt és csak némán néztem ki az ablakon.

Castiel az iskola kapuján ment be épp.Meglehetősen gondterheltnek tűnt.Persze,ő mindig.De most más volt.Sápadtabb,szomorúbb.
Első órán rosszul is lett,kikéreckedett a mosdóba.10 perc múlva sem jött ki,ezért a tanár megkérte Lysandert,hogy nézze meg,nincs-e komolyabb baja. 5 perc múlva a fiú úgy vágódott be az ajtón,hogy Castiel a mosdóban egy hatalmas vértócsában fekszik.Mindenki odarohant,s közben a tanár hívta a mentőket.Jól gondoltam: nagyon sok vágás borította jobb csuklóját,a vér pedig csak úgy ömlött belőle.Könnyek szöktek a szemembe.A mentősök hamar kiértek és elvitték őt.Az után visszaparancsoltak minket az osztályba,de egész nap (és még másnap is) mindenki erről beszélt.Mellettem a hely üres maradt és ez rettentően fájt.Szívemen viseltem ennek a fiúnak a sorsát.Persze,egy kicsit meg is értem: piszkálták és a múltjában is rengeteg fájdalom van.De mi késztette arra,hogy ezt tegye magával?
Délután alig értem haza már mentem is Castielhez a kórházba.Csak feküdt bekötött kézzel és bámult ki az ablakon.Odamentem hozzá,de észre sem vett.Megfogtam a kezét és gyöngéden megszorítottam.Ekkor rám emelte szemeit.Kicsit homályos volt a tekintete.Mintha sírt volna.
-Azt hittem meg sem látogatsz...
-Ugyan!Fontos vagy nekem!-próbáltam vele érzékeltetni,hogy mellette vagyok-Aggódtam miattad!Mi történt?Nem csináltál még ilyet!Iskolában biztos nem!Na,mi történt?
-Semmi.Otthoni dolog.
-Tudod,hogy nekem mindent elmondhatsz!-ültem le mellé és megszorítottam a kezét.
-Anya meg akar házasodni...-mondta szomorú arccal.
-Megértem.Gondolom ez nehéz neked...
-Eléggé.Azt mondta kell egy apafigura,akire felnézhetek.De ezzel már elkésett.
-Szerintem neki is nehéz volt feldolgozni apád halálát.Ezt te is megérted,nem?
-Igazad van.De akkor is.Nincs szükségem apafigurára.Rajta és rajtad kívül senkire sincs szükségem.Különben túl sok embernek okozok fájdalmat azzal,ha meghalok.
Megdöbbentettek szavai,de igazat adtam neki.Csak némán simogattam a kézfejét és lehajtottam a fejem.

*
Lehunyt szemmel,lehajtott fejjel fogta a kezem.Remélem nem szomorítottam el.Csak őszinte voltam.Könnyek jelentek meg az arcán.Az eddig nyugalomban lévő kezem most megmozdítottam és én szorítottam meg az ő kezét.Fájt,ez tény,de nem érdekelt.Nem akartam,hogy sírjon.Lassan feltápászkodtam és megfogtam az arcát.Felemeltem a fejét és könnyes szemébe néztem.Ő csak szipogott.Érzékeny lány.
-Ne sírj,jó?Nem kell sírnod!Te is tudod-hogy előbb utóbb ez lesz!
-Tudom.De én nem akarom!Nem akarom,hogy idő előtt meghalj!-szipogta majd tenyerébe temette arcát.
-Ne sírj már!Nem szeretem ha sírsz!Szebb a mosolyod,mint a két kisírt szemed!
Felemelte fejét.Lassan végigsimítottam az arcán és a karján.Úgy-ahogy megnyugodott.Egy műmosolyt is az arcomra erőltettem,csak hogy megnyugodjon.Nem szerettem a műmosolyt.Ugyan már nem tudták kitalálni,hogy igazi-e vagy csak kényszermosoly,de engem akkor is zavart.

Nem szeretek hazudni olyan embereknek,akikben megbízok.De most muszáj volt.Érte muszáj volt.Annie fontos nekem,ő az egyetlen velem egykorú aki megért engem.Megtörölgette a szemét,majd sóhajtott.
-Akármit is mondasz,túl fontos lettél nekem ahhoz,hogy elveszítselek!Főleg ilyen hamar!-mondta és átölelte a nyakam.
Kicsit meglepődtem.Egy hete talán,hogy ismerem őt,de mintha évek óta barátok lennénk.Lassan átöleltem és magamhoz szorítottam.Fejemet a vállára tettem és lehunytam a szemem.
Estefelé engedtek csak haza,amikor Annie is hazaindult.Elkísértem őt a házukig,majd hazafele vettem az irányt.Persze legszívesebben eltűntem volna.A park mellett haladtam el,amikor átfutott a fejemen ez a gondolat.Nem is rossz ötlet...csak pár napra eltűnnék...de nem-ráztam meg a fejem-nem lehet.Annie már attól a gondolattól is hogy meghalok,sírva fakadt.Nem akarom megtudni mi lenne,ha eltűnnék.Nem akartam neki fájdalmat okozni.Persze előbb-utóbb muszáj lesz,de most még nem akarom.
Mikor hazaértem anya barátja és a kisfia már az asztalnál ültek.Ethant anya már korábban bemutatta nekem,de mindketten látták,hogy nehéz lesz beférkőznie a szívembe.A kisfiút még nem ismertem.Alig látszott ki az asztal mögül.4-5 éves lehetett,nagy barna szemeivel csodálkozva nézett rám.Mintha félt volna tőlem.Egész vacsora alatt kussban ültünk,legalább is mi "gyerekek".Vacsora után anya mondta,hogy menjünk a nappaliba,hátha megy valami jó film.Leültünk a kanapéra és benyomtuk a TV-t.Odafordultam a kisfiúhoz.
-Hogy hívnak?
-Antony.De mindenki csak Tonynak hív.Téged viszont ismerlek Castiel.
-Honnan?
-Apa mesélt rólad.Nem sokkal azután,hogy anyukádat is megismertem.Ő rendesebb a többi mostohaanyámnál.És te is rendesnek tűnsz.Rendesebbnek mint az eddigi tesóim.
Meglepődtem a szavain.Milyen kicsi és még is mennyi mindent tud a világról és ami körülötte történik.
-Miért,ők milyenek voltak?
-Bántottak és nem játszottak velem.Nem szerettek.Ahogy a többi anyukám se.Engem senki sem szeret,apán kívül.
-Ismerős...Valahogy én éreztem így is,amikor ideköltöztünk.
-Aztán?-kérdezte érdeklődve.
-Aztán megismertem egy lányt...vagy is pontosabban ő jött oda hozzám.Azóta szinte mindennap meglátogat és vigyáz rám.Nagyon rendes.Biztos meg fogod kedvelni őt,Annie nagyon kedves.
-Hogy érted,hogy vigyáz rád?
-Lelkileg beteg vagyok és csinálok hülyeségeket.Ha nem tud megakadályozni ebben,akkor próbál segíteni,hogy megoldjuk.
-Ja,így már értem.-mondta,majd elkezdődött valami mese,amit kérte had nézhesse meg.
Beült az ölembe és úgy néztük.
-Anyával mindig így néztünk mindent.Meg apával is így nézünk minden filmet.Ugye nem baj?
-Nem,maradj csak!-mondtam,majd elkezdődött a Hős 6-os c.film.Hamar bealudt rajta én pedig felvittem a vendégszobába,hogy nyugodtan aludhasson.Aranyos kisfiú,megérdemli a szeretet.

5. Övé?Volt?Mi történt?

Reggel iskolába menet a zsebembe raktam a láncot,bevettem a gyógyszert,amit a doki írt és siettem a buszhoz.Megint sikeresen lekéstem.Már épp lerogytam volna a padra,amikor megállt előttem egy fekete Yamaha motor.A vezető felemelte a sisak sötétített üvegét és felém nyújtott egy sisakot.
-Jössz,Annie?Máskülönben sosem érnél be!
-Kösz Cast!Jövök eggyel!-pattantam föl mögé.
-Csak ne hagyd,hogy máskor is hülyeséget csináljak és megegyeztünk!Kapaszkodj!Én akarok meghalni,nem te!
Átöleltem a derekát.A hűvös menetszél a hajamat fújta,a sisakon át is éreztem a hideg,párás levegőt.Kint,a suli előtt leparkoltunk és a fiú kezébe nyomtam a sisakot.Épp a láncot kerestem elő,amikor észre vettem,hogy már nincs is ott.Tényleg  néha olyan,mint egy árnyék.De már nem volt több időm,becsengettek.Besiettem órára és leültem a padomra.Casiel csak a padon elnyúlva szuszogott.Majd szünetbe odaadom neki.Most csak csöndben ültük végig az irodalom órát.A tanár csak magyarázott valamit a novellákról.Remélem azért a padtársam is tudni fogja.Mindig halogattam a dögcédula odaadását.Vagy én nem találtam őt,vagy a padjára dőlve elvolt magában.Én sem szeretem ha ilyenkor zavarnak,ezért is hagyom őt békén.Felvettem a nyakamba a láncot,mert időközben kilyukadt a zsebem.Tesiórára mentem,ami az utolsó óránk volt.

A folyosón belefutottam Nathanielbe és a haverjaiba.Nem éppen barátságosak,az iskola legrosszabbjai.

 Körbeálltak engem és gonosz,gúnyos tekintettel méregettek.Nathaniel egyre közelebb jött hozzám én pedig védekezőleg felemeltem a kezem és hátráltam.Ő csak gúnyosan röhögött.

*
Az öltöző felé vettem az irányt,amikor egy kisebb fiúcsapatot vettem észre,akik körbeálltak valakit.Általában nem avatkozom bele,de most megismertem a kis barna hajú lányt,aki már a jelenlétével is sokat segített nekem.Kicsit közelebb mentem és egy határozott mozdulattal megragadtam a karját és magam mögé rántottam.Ő félve kapaszkodott a karomba.Éreztem,hogy remeg,mennyire fél.A többi fiú csak nevetett.Könnyek szöktek sötét szemeibe és arcát a vállam mögé rejtette.Nathaniel odalépett elém.Határozottan néztem a sárgás szemekbe.Egy darabig farkas szemeztünk,majd tekintetét a mögöttem rejtőző lányra kapta.Gúnyosan felnevetett.
-Azt hiszed a sötét lovagod megvéd?Csak szeretnéd!-mondta és erőset lendített karjával,ami az arcomon piros nyomot is hagyott.
Megtántorodtam,de amikor kezét a rémült lányra akarta emelni,ismét megragadtam a karját és magam mögé húztam.Nem akartam,hogy bántsák.A kudarc után elmentek a folyosó vége elé.A reszkető lány felé fordultam.
-Minden oké?Nincs bajod?
-Nem,semmi komoly.Köszönöm.-mondta lehajtott fejjel.Megsimogattam a kis fejét és az öltözőhöz indultam.

*
A tesitanár az óra első felében nem jött be.A fiúk többsége vagy a másikkal piszkálódott vagy kosarazott.Én a lányokkal beszélgettem.Ők minden félélről beszélgette és vihogtak.Ők boldogok voltak.Engem viszont az az egy szomorú fiú izgatott,aki csak csöndben ült magában a lelátó egyik sarkában és hosszú,piros csuklóvédőjét igazgatta,ami alatt a kötést és azalatt a vágások.Sajnáltam szegényt.Pedig " csak más,mint a többiek".Arra eszméltem föl,hogy Iris meglengeti a kezét a szemem előtt.
-Hahó!Föld híja Anniet!Itt vagy?

-Ja,igen.Csak elgondolkoztam.Miért,mi van?
-Semmi,csak már vagy 4 perce pislogás nélkül meredtél magad elé.
-Ja.Csak ennyi?-bólogattak.
Visszamerültem mély gondolataimba.Mi történhetett Casttal,hogy ezt teszi magával?Járt pszichológusnál?Lys említette egyszer...De akkor is!Az anyukája szerint,jobb ha tőle hallom.De mit?Mekkora fájdalom gyűlhetett össze benne az évek során?Mik történhettek amik erre vezették?Bár ezek a kérdések ugyanazoknak tűnnek,de ha máshonnan nézzük őket,más rá a válasz is.A gondolataimban merülve bámultam,amikor a lányok megrángatták a vállamat és Castiel felé mutogattak.Szegény fiú nyakát behúzva ült,miközben a többi fiú gúnyolódott rajta,piszkálta,ütötte ü
őt.De ő nem ütött vissza.Tűrte a fájdalmat,pedig teljes erővel ütöttek.Az évek alatt megtanulta tűrni.Beharaptam az ajkam.Segíteni akartam,de hogyan?Hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam egy nagyobb medicinlabdát és Nathaniel fejéhez vágtam teljes,csöppnyi erőmmel.Legalább a szándék megvolt...A fiú épp dühét akarta levezetni rajtam,amikor bejött a tanár.De a fiúkat nem zavartatta,mert 5 perc múlva összeverekedett a vörös hajú barátom és a szőke hajú ellenségem.

A nagy verekedés közepette lekerült Castiel alkarjáról a kézmelegítőnek is beillő csuklószorító.Zsebre vágta a kezét,így elrejtve a kötést.Hamar visszakapta a textildarabot.Az óráknak vége volt,de én még elkaptam a vöröske karját a folyosón,amikor már senki nem volt a suliban.A kezébe nyomtam a dögcédulát.
-Tessék!Tegnap kiesett a zsebedből!
Egy darabig nézte a tenyerében a láncra erősített kis fém medált,majd megszólalt.
-Kösz,de nekem már nem kell.Legyen a tiéd.Neked úgy is jól áll!-nyomta a kezembe.
-Hogy-hogy?
-Ez egy szerencsehozó medál volt nekem még régen.Apa azt mondta megvéd a balszerencsétől és minden rossztól.De már nem hiszek benne.
-Elmondod,mért nem?
-Apa ezt akkor adta,amikor leszerelt.Az első barátnőmnek adtam a láncot,mert apa halála után ez volt a legfontosabb tárgyam,emlékem.Apa tavaly előtt halt meg,a volt barátnőmmel pedig elváltunk.Remélem veled semmi rossz nem történik!Nekem mennem kell,szia!-mondta és elsietett.
Csak néztem utána.Szegény.Kezdem érteni.De lehet még több is van emögött.Ennyire nyomott benne a barátnőjétől való elválás?Mert,hogy az édesapja halál bizonyosan.De még mindig nem sokat tudok róla.Gondolom még korai és ezért nem tud róla beszélni...De akkor mikor?

4. rész Kié?

Reggel korán keltem és csak néztem a mellettem fekvő fiút.Lassan felnyitotta szemeit és fájdalmas arccal nézett rám.Nyilván a fájdalom belenyilalt a karjába.Finoman megérintettem az arcát és égig simítottam rajta.Felkeltem és nyújtóztam egy nagyot.Maffia is ugyan úgy cselekedett az ablakban.Lementem,hogy reggelit csináljak,de Castiel meg sem mozdult.

-Te nem jössz enni?Nem vagy éhes?

-Nem.Vasárnap nem szoktam enni...vagy legalább is nem sokat.

-Azért nem árt.-biccentettem oldalra a fejem és megfogtam a vállát-Éhen akarsz halni?

-Erre még nem is gondoltam...de nem,az rosszabb.Csak egyszerűen nincs étvágyam.

-Hát jó,te tudod!De ha éhes vagy szívesen csinálok neked kaját!-mondtam és lassan becsuktam az ajtót.Maffia a tálkájánál ücsörgött.Gondolom a cicaajtón jött be.

Megettem és elkezdtem rántottát sütni.Hamarosan Castiel is lejött és leült az asztalhoz.

-Kaphatok én is?-kérdezte miután fejét letette az asztalra.

-Ha kérsz...

-Kérek...

Mosolyogva elé tettem egy tányérral és én is elkezdtem lapátolni.Épp befejeztem a mosogatást,amikor hazaért a fiú édesanyja.

-Ugye nem volt semmi probléma?

-Nem,semmi nem volt.Szerintem felöltözök és megyek is,ha nem gond..

-Persze,menj csak!Köszönöm a segítséget!Örülök,hogy van valaki akiben a fiam és én is megbízok!

-Az lenne a legjobb,ha tudnám hogy segíthetnék neki!-sóhajtottam-Rossz látni,hogy ennyire fáj neki a múlt!

-Szerintem ha türelmes vagy vele,az lesz a legjobb!-tette a vállamra a kezét-Én nem fogom elmondani mi történt,mert ha ő mondja,akkor talán jobban megérted a fájdalmát!Ne aggódj,biztos sokat fogsz tudni segíteni neki!-mosolygott.

Csak bólintottam és elmentem átöltözni.Hamarosan már otthon ültem a kanapén.Anya még csak akkor tápászkodott fel az ágyból.Kikötötte,hogy ma megcsinálja a hajam,mert megint gubancos.El is ment a fésűért én pedig lekváros kenyeret kentem.Épp lenyalogattam az eperdzsemet,amikor Rosa meglökött hátulról.Kiderült,hogy anya most engedte be.Mivel megijesztett és meglökött,enyhén felvágtam a szám.Vagy is nem vágtam fel,csak kicsit véres lett,a késsel együtt.Hamar felitattam a vért és miközben anya barna fürtjeimet tépte végighallgattam Rosalia mondókáját a leárazásokról és új ruhákról és hogy muszáj vele mennem vásárolni.

-Légszi,légyszi,léégysziiii!-könyörgött,amint anya befejezte a hajam.
-Addig úgy se hagysz békén,úgy hogy miért ne?
Úgy-ahogy rendbe hoztam magam és elindulhattunk a plázába.Út közben az embereket figyeltem.Csak most vettem észre,hogy a felnőttek,a velem egyidősek de még egészen kicsi gyerekek is szomorúak vagy komolyak.Ezidáig csak a boldog embereket láttam meg,de most,hogy egy számomra kedves barátom depressziós már másként látom a világot.Kicsit jobban odafigyeltem a részletekre.És csak most értettem meg,milyen is ha fáj valami,mélyen a lelkünkben.Az a fájdalom,ami az én pozitív oldalamat sebesítette meg.Elmélkedésemben barátnőm zavart meg,aki az első ajtó felé lökdösött.Leszálltunk az óriási,üvegfalú épület előtt.
-Mi van veled,hogy ráncigálni kell mindenhova?-morgott rám.
-Te mindig mindenkit rángatsz!"Maga mindig rángat!"-idéztem Wagner urat,az egyik kedvenc Rejtő könyvemből.
-Ez igaz..de gyere már!Sürgős vásárolhatnékom van!-sietett előre én pedig nagyon sóhajtva követtem.
-Irigylem a problémáidat!-szóltam amikor beértünk az egyik kedvenc,méregdrága üzletébe.
-Most miért?Egy kamaszlánynak mi problémája lehet?Mármint az olyanfajtáknak,mint én.
-Végül is-vakartam a tarkómat-te tényleg más vagy mint a többi lány!
-Na látod!-nevetett és bevitt egy tucat ruhát egy fülkébe.Néha ha bizonytalan volt,kikérte az én véleményemet.Rosa már csak ilyen.Mindig kioktat mindenkit,hogy mi áll jól nekik,de saját ruházatában bizonytalan.
Épp egy cipős bolt felé vette az irányt,ahova már nem voltam hajlandó elkísérni,inkább egy zeneboltba mentem.Mindig is akartam zenélni,de semmilyen hangszeren nem tudtam játszani.Legfeljebb zongoráz,de mostanra már szerintem alig-alig tudnék eljátszani valamit.Épp 4 papírtáskával a kezemben nézegettem a gitárokat a kirakatban,amikor Lysander hangját hallottam meg.A hang irányába fordítottam a fejem.Lys nem egyedül jött:egy fekete árnyék követte,közvetlen mellette és neki magyarázott.Egyből felismertem Castielt.
-Ugyan,nem árt ha néha kimozdulsz!A pszichológus is azt mondta,hogy a környezet változás rengeteget javít az állapotodon!Ha már kirándulni nem volt kedved!-magyarázta a ezüstös hajú fiú Castnak a meglátását.De ő másfele figyelt.Csak lefele szegezte a fejét és szokásához mélyen elgondolkozott.Fejét kapucni nyelte el,menet közben összehúzta magát,pulóvere zsebébe rejtette kezeit.Lysander hiába beszélt neki.Felemelte fejét és kikandikált a vörös tincsek alól.Amikor odaértek felém Lys megállított és megkérdezte hol van Rosalia.
-Honnan tudod,hogy vele jöttem?
-Általában ő rángat el a plázába és ő aggat tele papírtáskákkal.
-Igaza van.-nevettem-Valamelyik cipőboltban kell keresned.-böktem az üzletek felé.
Megköszönte,majd otthagyott minket a sápadt Castiellel.Ő csak némán nézte a kirakatokat.
-Tudsz játszani valami hangszeren?-törtem meg a kettőnk közti csendet.
-Igen,gitáron.De ma már nem nagyon szoktam.
-Kár,szívesen meghallgattam volna,hogy játszol!

Csak csöndben bólintott.Közelebb léptem hozzá.
-Minden rendben?
-Persze.Mi különösebb bajom lenne?
-Ez igaz.Csak nehéz megszokni,hogy te más vagy,mint a többiek.
-Idővel te is hozzászoksz.Akárcsak Lys.Gyerekkorom óta ismert és tudta,milyen voltam egy-másfél évvel ezelőtt.Ő hamar megszokta az egész helyzetet.
-Kinek volt ez a legnehezebb.
-Mondanám,hogy nekem,de akkor hazudnék.Minden bizonnyal édesanyámnak.Ő csak nemrég tette túl magát ezen.
Csak bólintottam,majd megláttam a két ezüstös hajú barátunkat,amint felénk jönnek.Rosalia kezében két táska lógott.Sóhajtozva átvettem tőle,tőlem pedig Cast vett el 3-at.
-Segítek,meg ne szakadj!3-3,ez így egyenlő!
-Köszi!Mindig én voltam Rosa málhása.
-Csodálom,hogy nem szakadt le a karod!Fél téglákat vásárol?
Körbenéztünk,de addigra a többiek már egy másik boltban válogattak.Most legalább Lyst kínozza,nem engem.Leültünk a padokra.
-Jól vagy?Sápadtnak tűnsz!
-Persze,semmi bajom.Csak kicsit kavarog a gyomrom.-mondtam hasamra téve a kezem.
-Ebédeltél?Lehet az a bajod!
-Aha,ettem amíg Rosa vásárolt.
Oldalra fordította a fejét és elnézett egy darabig.Éreztem,ahogy arcom egyre sápadtab,kezdtem rosszul érezni magam.Észre sem vettem,hogy hazafele tartunk a fiúkkal.Castiel hazakísért,mert látta,hogy szarul vagyok.Már szédelegtem,össze-vissza mentem az utcán,mint valami részeg.Hirtelen megragadta a karom és közel húzott magához.
-Biztos valami rosszat ettél...-szólalt meg.Csak bólogatni tudtam.
A vállamat átkarolva kísért egy darabig,majd egy idő után,amikor úgy-ahogy felvállalhatóan tudtam menni elengedett.Egymás mellett cammogva mentünk,amikor a földre rogytam.Nem bírtam tovább menni.Szörnyen rosszul voltam.Cast leguggolt mellém,aztán minden elsötétült.

*
Aggódtam érte.A karomban feküdt,aléltan,sápadt arccal és még a viharfelhők is gyülekeztek.Amint az eső elkezdett csöpögni gyorsan felvettem a karomba úgy siettem hozzájuk.Az eső már szakadt,így leálltam egy kapu alá.Levettem a pulcsimat és betakartam vele,meg ne ázzon.Arcát felém fordítottam,így le tudtam takarni a kapucnival,anélkül,hogy az orrát vagy a száját is letakartam volna.Ekkor újból elindultam.Mellettünk egy ház villámhárítójába belecsapott a villám és az ég is eszeveszettül dörgött a fejünk felett.Végre elértem a házuk ajtaját.Csak a lábammal tudtam kopogtatni.Az édesanyja kinyitotta az ajtót,de el is sápadt,amikor meglátta a karomban a lányát.Behívott és letettem az ájult lányt a kanapéra.Elmondtam,hogy biztos valami rosszat evett,nem lehet nagy baja.Felhívta az orvost,én pedig ott maradtam Annie mellett.Fel akartam venni a pulcsim,de ő görcsösen szorította kis kezével,majd lassan felnyitotta gyönyörű,sötétzöld szemeit.Rám emelte tekintetét.
-Kösz hogy hazahoztál!
-Ugyan!Nem hagyhattalak ott az utcán,főleg így hogy vihar van és besötétedett!De ha nem baj,én megyek haza.
-Persze,menj csak!Itt a pulcsid!-nyújtotta felém a ruhadarabot.
Felvettem a pulóvert és elbúcsúztam tőle,majd hazasiettem.

*
A kanapé mellett egy láncot találtam,amikor fölkeltem.Biztos Castiel hagyta el.Holnap visszaviszem neki...Kíváncsi vagyok,hogy honnan van neki.Lehet nem is az övé,talán csak kapta.Egy kis dögcédula volt,de egyáltalán nem az ő neve állt rajta,elgondolkoztam.Kié lehet?

3.rész Miért sajnálnak?

Szombat van és semmi dolgom.Anya lent reggeli rántottát süt.
-Jó reggelt!Mi ez a búskomorság?
-Ja,semmi.Csak fáradt vagyok.-töltöttem magamnak a kávét.
-Hallom van új osztálytársatok!Rendes fiú?
-Igen,nagyon rendes.De egy kicsit sajnálom...
-Miért?
-Valamiért nem kedvelik a többiek.Csak mert más,mint ők.-idéztem a vörös haveromat.-Csak két napja ismerem,de...nem tudom hogy mondjam..
-Belopta magát a szívedbe?
-Fogjuk rá.-biccentettem oldalra a fejem.Megígértem,hogy nem beszélek róla senkinek.
Felöltöztem és útnak indultam.A sziámi cica már most kedvesen kopogott az ablakon és már nyílt is az ajtó.
-Maffia már jelzett!
-Láttam!-mosolyogtam-Okos cica!-vettem fel és megcirógattam a fejecskéjét.
-Csak akkor jelez így,ha jó ember jön!-mosolygott-Gondolom Castiel miatt jöttél,a szobájában van.De lehet még alszik.-mondta még mindig mosolyogva.Csak bólintottam és megindultam a szobája felé.
-Gyere Annie!-hallottam a hangot belülről.
Beléptem a sötét szobába.A függönyök be voltak húzva,a fiú pedig még az ágyon feküdt fekete pólóban és szürke melegítőben.Leültem mellé és megsimogattam a hátát.Lassan végigsimítottam bekötött karján,mire felszisszent.
-Hogy-hogy ilyen hamar kiengedtek?
-Túl sok beteg volt és mivel más bajom nincs,ezért hazaengedtek.
-Gondolom még mindig fáj...
-Eléggé,de már megszoktam.Ez már majd' 1 éve így megy.
-Értem..
-Most sajnálsz ugye?Pedig nem is fáj annyira...az első után már megszokod a fájdalmat és szinte észre sem veszed.Csak az utó fájdalmakat kell elviselned.
Beharaptam az ajkam.Istenem,mi történhetett vele,hogy ezt teszi magával már 1 éve!Egyszerűen lefeküdtem mellé és megfogtam a kezét.Egyre sűrűbben pislogott,majd egy könnycsepp jelent meg a gyönyörű szürke szemeiben.Felült és elfordult tőlem.Tenyereibe temette arcát és zokogott.Én is felültem és kezeit lehámoztam az arcáról.Én is majdnem sírtam,úgy sajnáltam.Úgy szenvedett,úgy zokogott.Átöleltem ő pedig lehajtotta a fejét,arcát elrejtve előlem.Sóhajtottam egyet és szorosan öleltem és hátát simogattam.
-Semmi gond Castiel!Nem éltem át azt,amit te,de megértelek!Sssshhh...Semmi baj!Itt vagyok!-mondtam és finoman belepusziltam a hajába.
A szívem hevesen dobogott.Kitörtek belőlem az "anyai ösztönök",szinte kényszerített,hogy vigyázzak Castielre,nyugtassam meg és maradjak mellette.Homlokát és fejét puszilgattam és lassan elkezdtem előre hátra hintázni.Korábban bevált kisgyerekeknél,akiknél bébiszitter voltam és ez most is bevált.A fiú kicsit furán,de megkönnyebbültem nézett rám.Csak mellkasomba fúrta fejét és szomorkás arccal nézett ki a fejéből.Pár perc múlva az anyukája nyitott be.
-Annie,tudsz jönni egy kicsit?Szeretnék beszélni veled!
-Persze,egy perc!-mondtam,majd még egyet simítottam a zokogó fiú fején és kimentem.
-Szeretnék kérni tőled valamit!-kezdte bizonytalanul az édesanya-Nekem most sürgősen el kell utaznom,egy rokonom nagyon beteg,de nem szeretném egyedül hagyni a fiamat,mert biztos valami hülyeséget fog csinálni...Megtennéd,hogy ma este itt maradsz?Holnap reggel már itt is vagyok!
Elnéztem a könyörgő nőt,majd a fiára gondoltam.Biztos,hogy megpróbálkozna az öngyilkossággal és én ezt nem akarom.
-Rendben!-jelentettem ki magabiztosan-Csak még hazaugrok a cuccaimért!
-Jaj,nagyon köszönöm!Csak te vagy az,aki segít neki!Tényleg nagyon köszönöm!
-Semmiség,mindjárt jövök!-kacsintottam és hazasiettem.
Otthon gyorsan összedobtam pár cuccot és siettem is.Anya,aki a kanapén ette késői reggelijét kikiabált.
-Hova sietsz kisasszony?
-Ööööö....Rosánál alszom,nem baj?Holnap reggel már jövök is,valamikor!
-Rendben!
Mikor átértem Casthoz az anyja már nem volt otthon.Felsiettem,de ő csak továbbra is feküdt az ágyon.Sehol egy penge,sehol egy vérfolt.Odafeküdtem mellé és megsimogattam az arcát.
-Jobban vagy?
-Aha.Egy kicsit.-törölte meg a szemét-Csak..egy kicsit még..odabújhatok hozzád?
Csak bólintottam és kitártam a karom,hogy odajöhessen hozzám.Nyugodtan közelebb kúszott és szorosan bújt hozzám.Betakartam és a fejét simogattam.Egy kicsit elszundikált,így lesurrantam vacsorát készíteni neki.Csak egy egyszerű melegszendvicset vittem fel neki.
-Felkeltél?
-Aha.Már amikor lementél.
-Bocsi,csak vacsorát hoztam.-mosolyogtam rá.Kócos haja össze-vissza állt és kómás feje szomorkásan nézett rám.Arca azonban már nem volt annyira sápadt.De még mindig szomorú...Vajon miért?

2. rész Mi történt vele?

*-karakterváltás,a szövegből derül ki,ki is az
Másnap reggel megint esett.
-Ilyen egy mocsok időt!-morogtam magamban-Igaz,hogy ősz van,de semmi kedvem csónakkal suliba menni!
Leültem a helyemre és igyekeztem arcomra erőltetni egy mosolyt.Már mindenki ott bolondozott,de Castiel nem volt ott.
-Nem láttam ma!Biztos befut még!-mondta Viola-Bár lehet,hogy beteg lett...Tegnap megfázhatott az esőben!
Becsengettek,de ő még mindig nem volt bent.Kicsit aggódtam miatta.Olyan furcsa és visszahúzódó és talán pont ezért is akartam többet megtudni róla.Mert más,mint mi és pont ezért különleges.Ma későn szabadultunk,mert filozófia és pszihológia szakköröm volt.Nem sokan járnak oda,így csak néha-néha jártunk össze,de akkor nagyon sok időt beszélgettünk,szinte mindenről.Mindig is érdekelt a pszihológia.Azok után,amiket Castiel tegnap mondott,szerintem ő is szokott filozofálni.Az eső rettenetesen zuhogott és a buszt is lekéstem.Mivel rendes buszmegálló nincs kiépítve,csak egy tábla ezért gyalog indultam útnak.Mentem,de amikor a házunk elé értem,nem mentem be,hanem hirtelen ötlettől vezérelve tovább gyalogoltam az utca vége felé.Oda most új lakók költöztek,és már sejtem is kik azok.Megnéztem a naplóban.Az esőt a szemembe fújta a szél és már-már úgy éreztem jég esik,úgy kopogott az utakon és a fejemen.A ház nagyon szépen meg volt csinálva és az eresz alatt,a teraszon egy kis menedékre is leltem.Az ablakban egy sziámi macska ücsörgött és engem figyelt,farok csóválva.Kis fekete nyakörvén a csillogó biléta jelezte,hogy Maffia a neve.A csengő nem működött és már épp kopogni akartam,amikor a macska megelőzött az ablaknál.Egy kedves,középkorú hölgy nézett ki az ablakon.Kinyitotta és a macska bement,majd ajtót nyitott nekem.
-Üdvözlöm!-köszönt bájos mosollyal-Miben segíthetek?
-A fia,Castiel itthon van?Gondoltam meglátogatom.
-Ó,ez nagyon kedves!Igen,itthon van,fönt gubbaszt a szobájában.Jöjjön csak beljebb!
-Köszönöm,de nem lehetne,hogy tegeződjünk?Az nekem kényelmesebb lenne.-mentem be a sárgás előszobába.Maffia odajött hozzám és érdeklődve figyelt.
-Ahogy gondolod!A fiam szobája az emeleten van,jobbról a második!
-Köszönöm!-mondtam és lassan megindultam a lépcsőn.
Felmentem és kopogtam,de mivel nem kaptam választ óvatosan benyitottam.A fiú az ágyon ült és a kezében nagyon fogott valami kis csillogót.Vér folyt végig a karán.Csak nem....?Odasiettem és kivettem a kezéből a borotvapengét.Egy kissé meglepődött és szokásosnál is sápadtabb arcával nézett rám.Gyorsan felkaptam a gézt a kis szekrényről és elkezdtem szorosan kötözni a kezét.Nem tudtam mit csinálok,csak csináltam.Amikor befejeztem a kötést csak sóhajtottam és leültem mellé.Megfogta a másik kezével bekötött csuklóját.
-Köszönöm....-suttogta-Még időben jöttél..
-Miért csináltad ezt?
-Az nem fontos...legalább is neked nem kell foglalkoznod vele.
-De....
-Kérlek,ne foglalkozz vele,jó?Nem szeretném,ha árki meg tudná...
-Rendben,nem fogok foglalkozni vele.És nem  is fogja megtudni ezt senki,jó?-bólintott.
Két napja ismerem,de már érzem,kezdem elnyerni a bizalmát.Lassan a keze felé nyúltam és megfogtam.
*
A kis,gyönge,hideg kéz megfogta az enyémet.Kissé megszorítottam és mélyet sóhajtottam.
-Miért jöttél?-kérdeztem és belenéztem a zöld szemekbe.
-Csak tudni akartam mi van veled,hogy miért nem jöttél ma...Aggódtam érted,mert...
-...mert nem vagyok olyan vidám és élettel teli,mint mások.-fejeztem be a mondatát-Csak nem éreztem magam jól,ezért nem mentem.Nem kellett volna aggódnod.
Elmosolyodott.Ő még tud mosolyogni.Hirtelen megszédültem.A kötés már ázott a vértől,meglazult.Észre sem vettem.Lassan elsötétült előttem minden és eldőltem az ágyon......
*
Szörnyen megijedtem és lerohantam szólni az édesanyjának.Rémülten tárcsázta a kórházat és felsietett a fiához.
-Valószínűleg nem rögzítettem rendesen a kötést!-okoltam magam,amikor a hölgy bekötötte a sebet.
-Nem a te hibád.Te csak jót akartál.Gondolom siettél,ugye?
-Igen,nagyon megijedtem,amikor láttam...Máskor jobban figyelek,ha találkozok vele.
Csak bólintott.Hamarosan elvitték a fiút én pedig hazamentem.
Mi történhetett vele,hogy ezt csinálja?Mi bánthatja ennyire a lelkét?

1. rész Új srác,de mi van vele?

*-karakterváltás,a szövegből derül ki,ki is az valójában.
Egy hűvös,őszi napon az iskolába siettem.A csípős szél az arcomba fújta hosszú,barna hajamat,de ezzel nem sokat törődtem,hanem csak gyorsan felszálltam a buszra.Amíg megérkezek,szerintem mesélek egy kicsit.16 vagyok és a többiek szerint túlságosan is bizakodó,barátságos vagyok.Ez némileg igaz is,hisz mindig próbálok segíteni másoknak,bármi bajuk is van.Úgy igazából nem tudok sokat mondani magamról.Talán még a nevemet:Annie.
*
Épp,hogy megszólalt az ébresztő már fel is keltett a fájdalom,ami az alkaromba nyílalt.Így megy ez lassan egy éve,de már lassacskán megszokom.Reggelizni ma nem nagyon volt időm sem kedvem,így csak felkaptam a kabátom,fejemre húztam a kapucnit,átvetettem a vállamon a táskát és mentem is az iskolába.Új suli,új kezdetek,régi gondok.Megigazítottam fejemen a kapucnit,mert az erős szél kis híján lefújta a fejemről.Az iskola előtt megállt a busz és leszállt pár diák és idős hölgy.Egy kisebb csapat,élükön Lysanderrel,egy régi barátommal és egy barna hajú lánnyal nevetgélve ment be.Hamarosan az eső is el kezdett esni.Szeretem az ilyen időt.
A teremben nem sokan törődtek a jelenlétemmel,elvoltak ők magukban.Leültem leghátra,a legtávolabbi sarokba.Csak ledobtam a táskám és lehajtottam a fejem.
*
Csengetés előtt néhány perccel berobogtam az osztályba.Kíváncsi voltam,ott lesz-e az új fiú,akit Lys említett.És szerintem meg is találtam.Egy kicsit meglepetten konstatáltam,hogy az én helyem melletti széket választotta,de nem nagyon zavart.Fáradtnak tűnt,vagy legalább is rosszkedvűnek ezért nem is zavartam,csak csöndben leültem.Becsengettek és a fiú még mindig nem kelt föl,csak amikor a tanár szólította.Akkor felemelte fejét.Helyes arca és köd szürke szemei voltak,de rémisztően sápadt és szomorú arca volt.Lassan közelebb hajoltam hozzá.Azt már tudtam,hogy Castiel a neve.
-Szia.-suttogtam-Valami baj van?Miért vagy szomorú?
-Nem vagyok szomorú.Mindig ilyen vagyok.-suttogta közömbös hanggal.
-Hagyd,Annie!-fordult hátra Kim-Nem látod?Sötétség királya nem az a beszélgetős típus!Inkább az ellentéted!-csak rosszalóan csóváltam a fejem.-Te minden emberben reménykedsz!Én csak őszinte voltam!
-Ott hátul!Csönd legyen!-hallottuk a tanárnő hangját,majd barna bőrű barátnőm előrefordult.
Én csak továbbra is néztem a fiút.Egy-két vörös hajtincs a szemébe lógott,szemei szomorúan csillogtak.Szinte nem is figyelt a külvilágra,csak bámult maga elé.Arca szelíd és barátságosnak tűnt.Lassan mozgott.Ezt akkor vettem észre,amikor kezeit levette a padról és a pad alatt lassan felhúzta hossz,szürke pulóvere ujját.Feltűnés nélkül figyeltem.Az alkarján kötés volt és lassan végigsimított rajta.Csak a fejét csóválta,majd megigazította a ruha ujját és visszatette kezeit a padra.
*
Kicsöngetnek.Felsóhajtottam.Végre!Egy kis magány!Mindenki kiment a teremből a folyosóra.Csal én maradtam a teremben.Néztem kint az esőt és ürességet éreztem.Mint mindig.Valaki megérintette a vállam.A padtársam volt,Annie.
-Biztos minden rendben?Olyan sápad vagy!
-Persze,semmi baj.Mindenki azt hiszi valami bajom van,csak mert nem olyan vagyok mint ők.Az emberek általában ilyenek.Kirekesztenek,elítélnek vagy betegnek néznek csak mert nem vagyok olyan sorozatgyártmány,mint ők.
*
Meglepett,mennyire igaza van.Kitekintett kapucnija mögül és egyenesen a szemembe nézett.Valami megcsillant bennük csak tudnám mi.Remélem,elnyerem a bizalmát és megtudom miért ilyen bizonytalan.Lassan megérintettem a karját,amin láttam a kötést,mire összerezzent és elrántotta.
-Öhmm...talán valami baj van,Castiel?
-Nem,semmi.Csak nem szoktam meg a hirtelen mozdulatokat.
-Igen,észrevettem,hogy elég lassan mozogsz.Az órán is,amikor megnézted a karod...
-Láttad a...?
-Igen,láttam a kötést.Ez mi miatt van?
Csak csöndben nézett maga elé és a karját simogatta.
-Ha nem akarsz nem kell válaszolnod...-simítottam végig a másik karján.
Bólintott és kiment a teremből.Talán valami rosszat mondtam?Vagy csak nem az a társasági pillangó?Vajon mi az oka annak,hogy ilyen visszahúzódó?