Szombat van és semmi dolgom.Anya lent reggeli rántottát süt.
-Jó reggelt!Mi ez a búskomorság?
-Ja,semmi.Csak fáradt vagyok.-töltöttem magamnak a kávét.
-Hallom van új osztálytársatok!Rendes fiú?
-Igen,nagyon rendes.De egy kicsit sajnálom...
-Miért?
-Valamiért nem kedvelik a többiek.Csak mert más,mint ők.-idéztem a vörös haveromat.-Csak két napja ismerem,de...nem tudom hogy mondjam..
-Belopta magát a szívedbe?
-Fogjuk rá.-biccentettem oldalra a fejem.Megígértem,hogy nem beszélek róla senkinek.
Felöltöztem és útnak indultam.A sziámi cica már most kedvesen kopogott az ablakon és már nyílt is az ajtó.
-Maffia már jelzett!
-Láttam!-mosolyogtam-Okos cica!-vettem fel és megcirógattam a fejecskéjét.
-Csak akkor jelez így,ha jó ember jön!-mosolygott-Gondolom Castiel miatt jöttél,a szobájában van.De lehet még alszik.-mondta még mindig mosolyogva.Csak bólintottam és megindultam a szobája felé.
-Gyere Annie!-hallottam a hangot belülről.
Beléptem a sötét szobába.A függönyök be voltak húzva,a fiú pedig még az ágyon feküdt fekete pólóban és szürke melegítőben.Leültem mellé és megsimogattam a hátát.Lassan végigsimítottam bekötött karján,mire felszisszent.
-Hogy-hogy ilyen hamar kiengedtek?
-Túl sok beteg volt és mivel más bajom nincs,ezért hazaengedtek.
-Gondolom még mindig fáj...
-Eléggé,de már megszoktam.Ez már majd' 1 éve így megy.
-Értem..
-Most sajnálsz ugye?Pedig nem is fáj annyira...az első után már megszokod a fájdalmat és szinte észre sem veszed.Csak az utó fájdalmakat kell elviselned.
Beharaptam az ajkam.Istenem,mi történhetett vele,hogy ezt teszi magával már 1 éve!Egyszerűen lefeküdtem mellé és megfogtam a kezét.Egyre sűrűbben pislogott,majd egy könnycsepp jelent meg a gyönyörű szürke szemeiben.Felült és elfordult tőlem.Tenyereibe temette arcát és zokogott.Én is felültem és kezeit lehámoztam az arcáról.Én is majdnem sírtam,úgy sajnáltam.Úgy szenvedett,úgy zokogott.Átöleltem ő pedig lehajtotta a fejét,arcát elrejtve előlem.Sóhajtottam egyet és szorosan öleltem és hátát simogattam.
-Semmi gond Castiel!Nem éltem át azt,amit te,de megértelek!Sssshhh...Semmi baj!Itt vagyok!-mondtam és finoman belepusziltam a hajába.
A szívem hevesen dobogott.Kitörtek belőlem az "anyai ösztönök",szinte kényszerített,hogy vigyázzak Castielre,nyugtassam meg és maradjak mellette.Homlokát és fejét puszilgattam és lassan elkezdtem előre hátra hintázni.Korábban bevált kisgyerekeknél,akiknél bébiszitter voltam és ez most is bevált.A fiú kicsit furán,de megkönnyebbültem nézett rám.Csak mellkasomba fúrta fejét és szomorkás arccal nézett ki a fejéből.Pár perc múlva az anyukája nyitott be.
-Annie,tudsz jönni egy kicsit?Szeretnék beszélni veled!
-Persze,egy perc!-mondtam,majd még egyet simítottam a zokogó fiú fején és kimentem.
-Szeretnék kérni tőled valamit!-kezdte bizonytalanul az édesanya-Nekem most sürgősen el kell utaznom,egy rokonom nagyon beteg,de nem szeretném egyedül hagyni a fiamat,mert biztos valami hülyeséget fog csinálni...Megtennéd,hogy ma este itt maradsz?Holnap reggel már itt is vagyok!
Elnéztem a könyörgő nőt,majd a fiára gondoltam.Biztos,hogy megpróbálkozna az öngyilkossággal és én ezt nem akarom.
-Rendben!-jelentettem ki magabiztosan-Csak még hazaugrok a cuccaimért!
-Jaj,nagyon köszönöm!Csak te vagy az,aki segít neki!Tényleg nagyon köszönöm!
-Semmiség,mindjárt jövök!-kacsintottam és hazasiettem.
Otthon gyorsan összedobtam pár cuccot és siettem is.Anya,aki a kanapén ette késői reggelijét kikiabált.
-Hova sietsz kisasszony?
-Ööööö....Rosánál alszom,nem baj?Holnap reggel már jövök is,valamikor!
-Rendben!
Mikor átértem Casthoz az anyja már nem volt otthon.Felsiettem,de ő csak továbbra is feküdt az ágyon.Sehol egy penge,sehol egy vérfolt.Odafeküdtem mellé és megsimogattam az arcát.
-Jobban vagy?
-Aha.Egy kicsit.-törölte meg a szemét-Csak..egy kicsit még..odabújhatok hozzád?
Csak bólintottam és kitártam a karom,hogy odajöhessen hozzám.Nyugodtan közelebb kúszott és szorosan bújt hozzám.Betakartam és a fejét simogattam.Egy kicsit elszundikált,így lesurrantam vacsorát készíteni neki.Csak egy egyszerű melegszendvicset vittem fel neki.
-Felkeltél?
-Aha.Már amikor lementél.
-Bocsi,csak vacsorát hoztam.-mosolyogtam rá.Kócos haja össze-vissza állt és kómás feje szomorkásan nézett rám.Arca azonban már nem volt annyira sápadt.De még mindig szomorú...Vajon miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése