-Te nem jössz enni?Nem vagy éhes?
-Nem.Vasárnap nem szoktam enni...vagy legalább is nem sokat.
-Azért nem árt.-biccentettem oldalra a fejem és megfogtam a vállát-Éhen akarsz halni?
-Erre még nem is gondoltam...de nem,az rosszabb.Csak egyszerűen nincs étvágyam.
-Hát jó,te tudod!De ha éhes vagy szívesen csinálok neked kaját!-mondtam és lassan becsuktam az ajtót.Maffia a tálkájánál ücsörgött.Gondolom a cicaajtón jött be.
Megettem és elkezdtem rántottát sütni.Hamarosan Castiel is lejött és leült az asztalhoz.
-Kaphatok én is?-kérdezte miután fejét letette az asztalra.
-Ha kérsz...
-Kérek...
Mosolyogva elé tettem egy tányérral és én is elkezdtem lapátolni.Épp befejeztem a mosogatást,amikor hazaért a fiú édesanyja.
-Ugye nem volt semmi probléma?
-Nem,semmi nem volt.Szerintem felöltözök és megyek is,ha nem gond..
-Persze,menj csak!Köszönöm a segítséget!Örülök,hogy van valaki akiben a fiam és én is megbízok!
-Az lenne a legjobb,ha tudnám hogy segíthetnék neki!-sóhajtottam-Rossz látni,hogy ennyire fáj neki a múlt!
-Szerintem ha türelmes vagy vele,az lesz a legjobb!-tette a vállamra a kezét-Én nem fogom elmondani mi történt,mert ha ő mondja,akkor talán jobban megérted a fájdalmát!Ne aggódj,biztos sokat fogsz tudni segíteni neki!-mosolygott.
Csak bólintottam és elmentem átöltözni.Hamarosan már otthon ültem a kanapén.Anya még csak akkor tápászkodott fel az ágyból.Kikötötte,hogy ma megcsinálja a hajam,mert megint gubancos.El is ment a fésűért én pedig lekváros kenyeret kentem.Épp lenyalogattam az eperdzsemet,amikor Rosa meglökött hátulról.Kiderült,hogy anya most engedte be.Mivel megijesztett és meglökött,enyhén felvágtam a szám.Vagy is nem vágtam fel,csak kicsit véres lett,a késsel együtt.Hamar felitattam a vért és miközben anya barna fürtjeimet tépte végighallgattam Rosalia mondókáját a leárazásokról és új ruhákról és hogy muszáj vele mennem vásárolni.
-Légszi,légyszi,léégysziiii!-könyörgött,amint anya befejezte a hajam.
-Addig úgy se hagysz békén,úgy hogy miért ne?
Úgy-ahogy rendbe hoztam magam és elindulhattunk a plázába.Út közben az embereket figyeltem.Csak most vettem észre,hogy a felnőttek,a velem egyidősek de még egészen kicsi gyerekek is szomorúak vagy komolyak.Ezidáig csak a boldog embereket láttam meg,de most,hogy egy számomra kedves barátom depressziós már másként látom a világot.Kicsit jobban odafigyeltem a részletekre.És csak most értettem meg,milyen is ha fáj valami,mélyen a lelkünkben.Az a fájdalom,ami az én pozitív oldalamat sebesítette meg.Elmélkedésemben barátnőm zavart meg,aki az első ajtó felé lökdösött.Leszálltunk az óriási,üvegfalú épület előtt.
-Mi van veled,hogy ráncigálni kell mindenhova?-morgott rám.
-Te mindig mindenkit rángatsz!"Maga mindig rángat!"-idéztem Wagner urat,az egyik kedvenc Rejtő könyvemből.
-Ez igaz..de gyere már!Sürgős vásárolhatnékom van!-sietett előre én pedig nagyon sóhajtva követtem.
-Irigylem a problémáidat!-szóltam amikor beértünk az egyik kedvenc,méregdrága üzletébe.
-Most miért?Egy kamaszlánynak mi problémája lehet?Mármint az olyanfajtáknak,mint én.
-Végül is-vakartam a tarkómat-te tényleg más vagy mint a többi lány!
-Na látod!-nevetett és bevitt egy tucat ruhát egy fülkébe.Néha ha bizonytalan volt,kikérte az én véleményemet.Rosa már csak ilyen.Mindig kioktat mindenkit,hogy mi áll jól nekik,de saját ruházatában bizonytalan.
Épp egy cipős bolt felé vette az irányt,ahova már nem voltam hajlandó elkísérni,inkább egy zeneboltba mentem.Mindig is akartam zenélni,de semmilyen hangszeren nem tudtam játszani.Legfeljebb zongoráz,de mostanra már szerintem alig-alig tudnék eljátszani valamit.Épp 4 papírtáskával a kezemben nézegettem a gitárokat a kirakatban,amikor Lysander hangját hallottam meg.A hang irányába fordítottam a fejem.Lys nem egyedül jött:egy fekete árnyék követte,közvetlen mellette és neki magyarázott.Egyből felismertem Castielt.
-Ugyan,nem árt ha néha kimozdulsz!A pszichológus is azt mondta,hogy a környezet változás rengeteget javít az állapotodon!Ha már kirándulni nem volt kedved!-magyarázta a ezüstös hajú fiú Castnak a meglátását.De ő másfele figyelt.Csak lefele szegezte a fejét és szokásához mélyen elgondolkozott.Fejét kapucni nyelte el,menet közben összehúzta magát,pulóvere zsebébe rejtette kezeit.Lysander hiába beszélt neki.Felemelte fejét és kikandikált a vörös tincsek alól.Amikor odaértek felém Lys megállított és megkérdezte hol van Rosalia.
-Honnan tudod,hogy vele jöttem?
-Általában ő rángat el a plázába és ő aggat tele papírtáskákkal.
-Igaza van.-nevettem-Valamelyik cipőboltban kell keresned.-böktem az üzletek felé.
Megköszönte,majd otthagyott minket a sápadt Castiellel.Ő csak némán nézte a kirakatokat.
-Tudsz játszani valami hangszeren?-törtem meg a kettőnk közti csendet.
-Igen,gitáron.De ma már nem nagyon szoktam.
-Kár,szívesen meghallgattam volna,hogy játszol!
Csak csöndben bólintott.Közelebb léptem hozzá.
-Minden rendben?
-Persze.Mi különösebb bajom lenne?
-Ez igaz.Csak nehéz megszokni,hogy te más vagy,mint a többiek.
-Idővel te is hozzászoksz.Akárcsak Lys.Gyerekkorom óta ismert és tudta,milyen voltam egy-másfél évvel ezelőtt.Ő hamar megszokta az egész helyzetet.
-Kinek volt ez a legnehezebb.
-Mondanám,hogy nekem,de akkor hazudnék.Minden bizonnyal édesanyámnak.Ő csak nemrég tette túl magát ezen.
Csak bólintottam,majd megláttam a két ezüstös hajú barátunkat,amint felénk jönnek.Rosalia kezében két táska lógott.Sóhajtozva átvettem tőle,tőlem pedig Cast vett el 3-at.
-Segítek,meg ne szakadj!3-3,ez így egyenlő!
-Köszi!Mindig én voltam Rosa málhása.
-Csodálom,hogy nem szakadt le a karod!Fél téglákat vásárol?
Körbenéztünk,de addigra a többiek már egy másik boltban válogattak.Most legalább Lyst kínozza,nem engem.Leültünk a padokra.
-Jól vagy?Sápadtnak tűnsz!
-Persze,semmi bajom.Csak kicsit kavarog a gyomrom.-mondtam hasamra téve a kezem.
-Ebédeltél?Lehet az a bajod!
-Aha,ettem amíg Rosa vásárolt.
Oldalra fordította a fejét és elnézett egy darabig.Éreztem,ahogy arcom egyre sápadtab,kezdtem rosszul érezni magam.Észre sem vettem,hogy hazafele tartunk a fiúkkal.Castiel hazakísért,mert látta,hogy szarul vagyok.Már szédelegtem,össze-vissza mentem az utcán,mint valami részeg.Hirtelen megragadta a karom és közel húzott magához.
-Biztos valami rosszat ettél...-szólalt meg.Csak bólogatni tudtam.
A vállamat átkarolva kísért egy darabig,majd egy idő után,amikor úgy-ahogy felvállalhatóan tudtam menni elengedett.Egymás mellett cammogva mentünk,amikor a földre rogytam.Nem bírtam tovább menni.Szörnyen rosszul voltam.Cast leguggolt mellém,aztán minden elsötétült.
*
Aggódtam érte.A karomban feküdt,aléltan,sápadt arccal és még a viharfelhők is gyülekeztek.Amint az eső elkezdett csöpögni gyorsan felvettem a karomba úgy siettem hozzájuk.Az eső már szakadt,így leálltam egy kapu alá.Levettem a pulcsimat és betakartam vele,meg ne ázzon.Arcát felém fordítottam,így le tudtam takarni a kapucnival,anélkül,hogy az orrát vagy a száját is letakartam volna.Ekkor újból elindultam.Mellettünk egy ház villámhárítójába belecsapott a villám és az ég is eszeveszettül dörgött a fejünk felett.Végre elértem a házuk ajtaját.Csak a lábammal tudtam kopogtatni.Az édesanyja kinyitotta az ajtót,de el is sápadt,amikor meglátta a karomban a lányát.Behívott és letettem az ájult lányt a kanapéra.Elmondtam,hogy biztos valami rosszat evett,nem lehet nagy baja.Felhívta az orvost,én pedig ott maradtam Annie mellett.Fel akartam venni a pulcsim,de ő görcsösen szorította kis kezével,majd lassan felnyitotta gyönyörű,sötétzöld szemeit.Rám emelte tekintetét.
-Kösz hogy hazahoztál!
-Ugyan!Nem hagyhattalak ott az utcán,főleg így hogy vihar van és besötétedett!De ha nem baj,én megyek haza.
-Persze,menj csak!Itt a pulcsid!-nyújtotta felém a ruhadarabot.
Felvettem a pulóvert és elbúcsúztam tőle,majd hazasiettem.
*
A kanapé mellett egy láncot találtam,amikor fölkeltem.Biztos Castiel hagyta el.Holnap visszaviszem neki...Kíváncsi vagyok,hogy honnan van neki.Lehet nem is az övé,talán csak kapta.Egy kis dögcédula volt,de egyáltalán nem az ő neve állt rajta,elgondolkoztam.Kié lehet?
-Addig úgy se hagysz békén,úgy hogy miért ne?
Úgy-ahogy rendbe hoztam magam és elindulhattunk a plázába.Út közben az embereket figyeltem.Csak most vettem észre,hogy a felnőttek,a velem egyidősek de még egészen kicsi gyerekek is szomorúak vagy komolyak.Ezidáig csak a boldog embereket láttam meg,de most,hogy egy számomra kedves barátom depressziós már másként látom a világot.Kicsit jobban odafigyeltem a részletekre.És csak most értettem meg,milyen is ha fáj valami,mélyen a lelkünkben.Az a fájdalom,ami az én pozitív oldalamat sebesítette meg.Elmélkedésemben barátnőm zavart meg,aki az első ajtó felé lökdösött.Leszálltunk az óriási,üvegfalú épület előtt.
-Mi van veled,hogy ráncigálni kell mindenhova?-morgott rám.
-Te mindig mindenkit rángatsz!"Maga mindig rángat!"-idéztem Wagner urat,az egyik kedvenc Rejtő könyvemből.
-Ez igaz..de gyere már!Sürgős vásárolhatnékom van!-sietett előre én pedig nagyon sóhajtva követtem.
-Irigylem a problémáidat!-szóltam amikor beértünk az egyik kedvenc,méregdrága üzletébe.
-Most miért?Egy kamaszlánynak mi problémája lehet?Mármint az olyanfajtáknak,mint én.
-Végül is-vakartam a tarkómat-te tényleg más vagy mint a többi lány!
-Na látod!-nevetett és bevitt egy tucat ruhát egy fülkébe.Néha ha bizonytalan volt,kikérte az én véleményemet.Rosa már csak ilyen.Mindig kioktat mindenkit,hogy mi áll jól nekik,de saját ruházatában bizonytalan.
Épp egy cipős bolt felé vette az irányt,ahova már nem voltam hajlandó elkísérni,inkább egy zeneboltba mentem.Mindig is akartam zenélni,de semmilyen hangszeren nem tudtam játszani.Legfeljebb zongoráz,de mostanra már szerintem alig-alig tudnék eljátszani valamit.Épp 4 papírtáskával a kezemben nézegettem a gitárokat a kirakatban,amikor Lysander hangját hallottam meg.A hang irányába fordítottam a fejem.Lys nem egyedül jött:egy fekete árnyék követte,közvetlen mellette és neki magyarázott.Egyből felismertem Castielt.
-Ugyan,nem árt ha néha kimozdulsz!A pszichológus is azt mondta,hogy a környezet változás rengeteget javít az állapotodon!Ha már kirándulni nem volt kedved!-magyarázta a ezüstös hajú fiú Castnak a meglátását.De ő másfele figyelt.Csak lefele szegezte a fejét és szokásához mélyen elgondolkozott.Fejét kapucni nyelte el,menet közben összehúzta magát,pulóvere zsebébe rejtette kezeit.Lysander hiába beszélt neki.Felemelte fejét és kikandikált a vörös tincsek alól.Amikor odaértek felém Lys megállított és megkérdezte hol van Rosalia.
-Honnan tudod,hogy vele jöttem?
-Általában ő rángat el a plázába és ő aggat tele papírtáskákkal.
-Igaza van.-nevettem-Valamelyik cipőboltban kell keresned.-böktem az üzletek felé.
Megköszönte,majd otthagyott minket a sápadt Castiellel.Ő csak némán nézte a kirakatokat.
-Tudsz játszani valami hangszeren?-törtem meg a kettőnk közti csendet.
-Igen,gitáron.De ma már nem nagyon szoktam.
-Kár,szívesen meghallgattam volna,hogy játszol!
-Minden rendben?
-Persze.Mi különösebb bajom lenne?
-Ez igaz.Csak nehéz megszokni,hogy te más vagy,mint a többiek.
-Idővel te is hozzászoksz.Akárcsak Lys.Gyerekkorom óta ismert és tudta,milyen voltam egy-másfél évvel ezelőtt.Ő hamar megszokta az egész helyzetet.
-Kinek volt ez a legnehezebb.
-Mondanám,hogy nekem,de akkor hazudnék.Minden bizonnyal édesanyámnak.Ő csak nemrég tette túl magát ezen.
Csak bólintottam,majd megláttam a két ezüstös hajú barátunkat,amint felénk jönnek.Rosalia kezében két táska lógott.Sóhajtozva átvettem tőle,tőlem pedig Cast vett el 3-at.
-Segítek,meg ne szakadj!3-3,ez így egyenlő!
-Köszi!Mindig én voltam Rosa málhása.
-Csodálom,hogy nem szakadt le a karod!Fél téglákat vásárol?
Körbenéztünk,de addigra a többiek már egy másik boltban válogattak.Most legalább Lyst kínozza,nem engem.Leültünk a padokra.
-Jól vagy?Sápadtnak tűnsz!
-Persze,semmi bajom.Csak kicsit kavarog a gyomrom.-mondtam hasamra téve a kezem.
-Ebédeltél?Lehet az a bajod!
-Aha,ettem amíg Rosa vásárolt.
Oldalra fordította a fejét és elnézett egy darabig.Éreztem,ahogy arcom egyre sápadtab,kezdtem rosszul érezni magam.Észre sem vettem,hogy hazafele tartunk a fiúkkal.Castiel hazakísért,mert látta,hogy szarul vagyok.Már szédelegtem,össze-vissza mentem az utcán,mint valami részeg.Hirtelen megragadta a karom és közel húzott magához.
-Biztos valami rosszat ettél...-szólalt meg.Csak bólogatni tudtam.
A vállamat átkarolva kísért egy darabig,majd egy idő után,amikor úgy-ahogy felvállalhatóan tudtam menni elengedett.Egymás mellett cammogva mentünk,amikor a földre rogytam.Nem bírtam tovább menni.Szörnyen rosszul voltam.Cast leguggolt mellém,aztán minden elsötétült.
*
Aggódtam érte.A karomban feküdt,aléltan,sápadt arccal és még a viharfelhők is gyülekeztek.Amint az eső elkezdett csöpögni gyorsan felvettem a karomba úgy siettem hozzájuk.Az eső már szakadt,így leálltam egy kapu alá.Levettem a pulcsimat és betakartam vele,meg ne ázzon.Arcát felém fordítottam,így le tudtam takarni a kapucnival,anélkül,hogy az orrát vagy a száját is letakartam volna.Ekkor újból elindultam.Mellettünk egy ház villámhárítójába belecsapott a villám és az ég is eszeveszettül dörgött a fejünk felett.Végre elértem a házuk ajtaját.Csak a lábammal tudtam kopogtatni.Az édesanyja kinyitotta az ajtót,de el is sápadt,amikor meglátta a karomban a lányát.Behívott és letettem az ájult lányt a kanapéra.Elmondtam,hogy biztos valami rosszat evett,nem lehet nagy baja.Felhívta az orvost,én pedig ott maradtam Annie mellett.Fel akartam venni a pulcsim,de ő görcsösen szorította kis kezével,majd lassan felnyitotta gyönyörű,sötétzöld szemeit.Rám emelte tekintetét.
-Kösz hogy hazahoztál!
-Ugyan!Nem hagyhattalak ott az utcán,főleg így hogy vihar van és besötétedett!De ha nem baj,én megyek haza.
-Persze,menj csak!Itt a pulcsid!-nyújtotta felém a ruhadarabot.
Felvettem a pulóvert és elbúcsúztam tőle,majd hazasiettem.
*
A kanapé mellett egy láncot találtam,amikor fölkeltem.Biztos Castiel hagyta el.Holnap visszaviszem neki...Kíváncsi vagyok,hogy honnan van neki.Lehet nem is az övé,talán csak kapta.Egy kis dögcédula volt,de egyáltalán nem az ő neve állt rajta,elgondolkoztam.Kié lehet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése