8. Ki és miért?

*
Hideg volt,már leesett az első hó.Fagyoskodva toporogtam a buszmegállóban.Nem mintha a buszon melegebb lenne,de az iskolában igen.Még sosem vágytam ennyire be az intézménybe.
A barátaim már örömmel vártak az aulában.Mindenkin vastagpulcsi,csizma,hótaposó meg ilyenek voltak.Az osztályban békés,beszélgetős hangulat uralkodott.Ritka alkalmak egyike.Kint a hó nagy pelyhekben hullott.Castiel csak nézett ki az ablakon.Leültem mellé,de fel sem figyelt.Jobb karjához nyúltam és megigazítottam a csuklóvédőjét,ami alól kilátszott a kötés.
-Kösz...-mondta halkan,de rám sem nézett.
-Miért érzem úgy,hogy a szokásosnál is rosszabbul érzed magad?
-Mert így van.Rossz előérzetem van és emiatt nyugtalan vagyok.Délután átjössz?Vigyáznom kéne Tonyra,de nincs gyakorlatom a bébicsőszködésben.-fordult felém.
-Persze,szívesen!
Az órák csendesen,békésen teltek.Talán mert Nathaniel ma nem volt suliban.Hazafele kész hóvihar volt,a közlekedés is leállt.Én a fiú mögött mentem,így valamivel könnyebben tudtam lépdelni a térdig érő hóban.Csontig átfagytam,amikor megálltunk pihenni egy kapualjban.Itt megírtam anyának,hogy egy barátomnál leszek.
-Gondolom nagyon átfagytál.-szólt halkan Castiel.
-Egy kicsit.-mondtam,de fogaim összekocogtak közben.Levette a sálat a nyakából és a nyakam köré tekerte.
-Legalább az arcodat védi egy kicsit.-igazgatta rajtam a fekete-piros kockás sálat-Annyi eszed lehetett volna,hogy veszel fel egy sálat!
-Igazad van.Kösz!-mosolyogtam rá,majd ismét útnak indultunk.Tony otthon volt,mert nem érezte jól magát,Castiel anyja pedig a mostohaapjával együtt a munkahelyén ragadt.
Végre beléptünk a bejárati ajtó ajtaján.A kisfiú a kanapén feküdt takaróba burkolózva.Ahogy meglátta vörös bátyját,egyből rohant hozzá.
-Végre hazaértél!-ölelte meg,mire a ő megsimogatta kis fejét.Amikor felemelte tekintetét megpillantott engem,majd odaszaladt hozzám is.Mosolyogva öleltem meg.
Nagyon rendes kisgyerek,kötődik azokhoz,akiket megszeretett.Megvacsoráztunk,amikor kaptam egy SMS-t,hogy hószünet van és a TV-ben is bemondták,hogy senki sehova ne menjen.
-De jóó!Annie itt marad!-örvendett a kisgyerek.
Szerettem őt,mindig is ilyen kis öcsiről álmodtam.A tesicuccomban szerencsére mindig akadt tartalék ruha,így a pizsimmel nem volt gond.Éjfél körül arra ébredtünk,hogy Anthony átjött,mert hallott valami zajt lent,amitől megijedt.Mi is hallottuk és mi is megijedtünk.Castiel a folyosó végére terelt minket,egy raktárszobába,ott pedig elrejtőztünk egy szekrénybe.Betörők voltak,akik egyszer belelőttek valamelyik ajtóba.Nem szállhatunk szembe velük.Belülről bezártuk a szekrény ajtaját,majd csöndben meghúztuk magunkat.A kisfiú odaült mostohatestvére ölébe és engem is odahúzott.Némán ültünk.Remegtem a félelemtől.Az én ölemben Tony ült,én pedig Cast ölében,aki ölelt minket.Féltünk,a gyermek az ölemben pedig egészen elsápadt.Félve szorította a derekam.Megsimogattam a haját.
-Semmi gond!Nem lesz semmi baj!-suttogtam,de bátyja egyből lepisszegett.
-Még valaki meg hall minket!-suttogta parancsolóan,majd befogta a számat.Nem ellenkeztem.
Csöndben hallgattuk,ahogy feldúlják a lakást.Hamarosan a raktárszobát is megtalálták.
-Szerinted itt vannak?
-Máshol nincsenek,a padláson meg nem sokáig maradhatnak!Biztos itt lesznek!-hallottuk két férfi hangját kintről.
-Képzeld csak el,milyen jó kis váltságdíjat kérhetünk értük!
Elképedtem és mind megijedtünk.Még az eddiginél is jobban.
-És ha nem fizetnek?
-Megöljük őket.Van más ötleted?
-Nincs.Végül is igazad van!
Tony félős tekintettel nézett ránk.Castiel már elvette a kezét a számról.Kérdően néztem rá,de ő csak megvonta a vállát.Ekkor mellettünk csapódott be egy golyó.A fiú szorosabban bújt hozzám én pedig a bátyja felé fordultam,háttal a szekrényajtónak.Ő még szorosabban ölelt minket.Amikor kimentek az ajtón lassan a fülébe suttogtam.
-Most mi lesz?
-Csönd!Majd kitalálok valamit!-szólt halkan és parancsolóan.Nem szeretem,ha parancsolnak nekem,de benne bíztam,így lenyeltem a büszkeségem és csendben maradtam.
Némán bújtam hozzá és vártam,hogy kitaláljon valamit.Hajnal 4 lehetett,amikor megszólaltam.
-Nos?Kitaláltál már valamit?
-Itt maradunk,amíg el nem mennek,vagy amíg segítségég nem jön.
Bólintottam,majd a kis gyerek keze megszorította az enyémet.Finoman megpusziltam a fejét.
-Félek...-suttogta.
-Én is,de nem lesz baj!Ne félj!-nyugtattam mosollyal,de egy kicsit kételkedtem benne.-Fázol?
-Egy kicsit.
-Levették a fűtést!-szólt mérgesen a vörös fiú-Azt hiszik ezzel előcsalogatnak minket!
-Ne aggódj!Biztos kibírjuk itt egy darabig!-nyugtattam,majd kezét ismét a számra tette.
Végig futott a hátamon a hideg.Némán vártam mi történik.A nagy csöndben csak Castiel szívdobogását hallottam.Megnyugtató volt.
-Még mindig nincsenek meg!Szerintem húzzunk a vérbe,mielőtt valaki hívja a zsarukat!
-A hó miatt úgy sem tudnának idejönni,ne aggódj már!Úgy is előjönnek,nem bujkálhatnak örökké!
Amikor kimentek,ismét a fiú felé fordítottam a tekintetem.Tony már aludt.
-Most mi lesz?Nem bírjuk itt sokáig és ha kimegyünk......Mi lesz Cast?Mondd már meg!Nem rejtőzködhetünk örökké!
És még folytattam volna,amikor.....